Visszatekintés - digitális kockázatok

Visszatekintés  -  Digitális  kockázatok

 

 A heti témára visszatekintve és a blogbejegyzéseket olvasva, fajsúlyosabb témaként szerepelt az esélyegyenlőtlenség kérdése a digitális kockázat témájánál. Ezen minőségi különbséget hivatott illusztrálni a balra látható digitális diskurzus anya és lánya között, jó példájaként az egyes korosztályok között is fellelhető digitális kockázatnak és szakadéknak. Mivel kissé frivol a megfogalmazás, csak az erős idegzetűek számára ajánlatos felnagyítani és kérlek benneteket, ne ítéljetek el érte (szerintem igazán vicces, bár én egy tizenkilenc éves fiúgyermekkel már megéltem sok mást is).

Az esélyegyenlőség biztosításának lehetősége mellett azért néhány  blogban   megtalálható a témára való igazi rácsodálkozás is, amikor bevallottan eddig nem ismert problémákkal kellett szembesülni. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a humán kockázatok még mindig a legnagyobb veszélyforrást jelentik a rendszer működésében, mint például az áramkimaradás, illetőleg más technikai jellegű problémák. Itt is alapigazság: „ember embernek farkasa”. Amíg emberi hiszékenység, jóhiszeműség, tudatlanság lesz, mindig lesznek olyanok, akik ezt kihasználják.

Óriási diskurzus, néha vitába hajló eszmecsere kerekedett a csoporton belül a fejleszteni vagy felzárkóztatni kérdéséből. Véleményem szerint először azt kellene tisztázni, hogy egyáltalán akarja-e az a valaki, hogy őt bárhova is felzárkóztassák? Saját akarat nélkül ugyanis, egy külső erő abszolút tehetetlen, bármilyen IKT kompetens, eszközökkel felszerelt tudatos is. Ahogyan az első bejegyzésben is utaltam rá alapvetőek a lehetőségek az igényeken túl. Bár tökéletesen értem és megértem az órán elhangzott kijelentést, miszerint a „tetőt és a digitális táblát” együtt kell megcsinálni, és ahol természetesen a tábla az iskola egész technikai, emberi lehetőségeit, a tető pedig az oktatási intézmény fizikai paramétereit jelenti. Ám a legtöbb esetben ez a kettősség, a gyakorlatban kivitelezhetetlen. És az már e tekintetben mellékes, hogy elefánt-effektus, vagy pusztán pénzhiány a kivitelezés korlátja. Szomorú tény, de a „digitális szakadék” volt, van és lesz, a legnemesebb szándékok ellenére is. Pontosan olyan ez, mint az influenza, harcolunk ellene, készítjük a jobbnál jobb védőoltásokat, ám minden évben eljön a járvány ideje, és be kell látnunk, hogy újratermeli saját magát, mindig is lesznek influenzások!...mindig is lesznek digitális analfabéták, digitális lemaradók és még az sem teljesen bizonyos, hogy boldogtalanabbak, mint a „beoltottak”. Természetesen törekedni kell a felzárkóztatásukra, de még sok ipad és laptop kell, hogy „csapágyassá váljon” mire kézzel fogható előrelépést tapasztalhatunk a kérdésben. Konklúzióként valóban lehetséges, hogy még nagyobb erőt és energiát kellene a fejlesztésre fordítani ahhoz, hogy a sok innovációval gazdasági előnyöket kovácsolva, gazdaságélénkítő erőként fellépve, jobb lehetőségeket teremthetnénk a lemaradók támogatásához is.

Másrészt, nem kell teljesen leírnunk magunkat e területen, amennyiben nem „internetgólya” hozott bennünket. A fejlődés a beinvesztált erők nagyságával arányos. Elég, ha csak arra a tényre gondolunk, hogy az egyetemi oktatók első levelezőlistáján is a sci-fi rajongók folytattak véget nem érő eszmecserét. És hol tartunk ma…

Bár tudom, hogy a 2011-es év és az ember is a múlté már, mégsem volt annyira régen, hogy a kijelentéseket, célokat végig ne gondolhassuk az alábbi interjúban. Azzal is tisztában vagyok, hogy a kommentekben többször is szóba került ezen interjú, gondolom nem véletlenül. Néhány kijelentést azonban mégis szeretnék felidézni belőle.  

Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára szerint: „Néhány év múlva a munkalehetőségek 90-95 százalékához az infokommunikációs eszközök és alkalmazások készségszintű használata nélkülözhetetlen lesz, így a felnőttképzést is fel kell készíteni erre a tendenciára”  Ez a kijelentés enyhén szólva is kissé túlzó. Minden előítélet nélkül is, nehezen tudnám elképzelni, hogy egy takarítónő, konyhai kisegítő, ács-állványozó, kőműves, festő-mázoló a mindennapi gyakorlati munkájához hogyan alkalmazhatna infokommunikációs eszközöket. (Természetesen amennyiben munkaszervezésről, adózásról, tervezésről, logisztikáról van szó más a helyzet.) Ám hogyha ez valóban így lesz, még ennyien sem fognak munkát találni, mivel a tudatos, valóban hozzáértő alkalmazásban otthonos felhasználók száma behatárolt. Maga az államtitkár mondta ezen említett interjújának elején, hogy közel négy millióan azt sem tudják, mi az az internet.

Nagyon tetszett és egyet is értenék a következőkkel: „száz százalékban kompatibilis nyílt alkalmazásokkal fogjuk kiváltani a zárt forráskódú rendszereket” – ez a kijelentés valóban impozáns és üdvözlendő. Ám az elmúlt hónapban volt szerencsém egy iskolai prezentáción részt venni, amelyben meginvitálták a szülőket egy roppant informatív, nagyszerű bemutatóra, az új digitális tábla működéséről. Ámultunk és örültünk, hogy csemetéink ilyen csilli-villi és hasznos, technológiai újdonságnak számító eszközzel tanulhatnak. Ám jött a hidegzuhany, a fél éves eszközhöz járó program sajnos „lejárt”, megújítására az iskolának nincs anyagi forrása, így vagy felhagynak a használattal, és egy gyönyörű, új porfogója lesz az osztálynak, vagy illegálisan használják tovább a programot a szükséges engedély nélkül. Szóval azért van még mit tenni e területeken.

Az mindenesetre e területre mindenképpen igaz, hogy aki kimarad, az lemarad.   Amennyiben nem invesztálunk erőt, energiát, anyagiakat IKT tudásunk elmélyítésére, nagyon hamar találhatjuk magunkat az „útszéli bámészkodók” között, akiknek vajmi kevés beleszólásuk van a digitális világ alakulására és akik mellett úgy rohannak el a dolgok, mint az alábbi képen.