Oktatási környezet technológiája II.

Oktatási környezet technológiája és eszközrendszere II.      

„produktivitás a digitális tolltartóval…”- volt az első gondolatok egyike, mellyel a témafelvezetés kezdődött.  Ez talán el is fogadható, mint axióma a digitális működések miértjeként, mozgatórugójaként. Bár az, hogy mindenképpen eredményes legyen a munkánk nem teljesen egyértelmű, hiszen mi számít igazi eredménynek? Elég csak a „jó, öreg” Edisonra gondolnunk, akiről aztán senki nem kérdőjelezi meg, hogy élete eredményes volt, mégis mit mondott ő maga a saját eredményeiről: „Eredmények! Ugyan, fiam, rengeteg eredményre jutottam. Legalább ötvenezer dologról tudom, hogy nem működik.”

És éppen ez az, ami a digitális eszközök személyes használatában, kiválasztásában is alapelvként szolgálhat. „Extrovertált pendrive”- hangzott a megfogalmazás, és aki nem extrovertált? Nos, igen, tudom, hogy a zárt face to face kapcsolatokban visszahúzódó személyiség egy online helyzetben teljesen másként is megnyilvánulhat. Mégis úgy gondolom, az igazi, eredményes, hasznos és élvezetes munkát, tevékenységet csak úgy lehet itt is elérni, hogyha rengeteg mindent kipróbálunk, alkalmazunk, és a saját szükségleteink, attitüdünk szerint osztályozva használunk. Bocsánat, de itt Csíkszentmihályi Mihály a kaliforniai Claremont Graduate University Peter F. Drucker Menedzsmentintézetének professzora jut eszembe, aki az átélhető flow (kreativitás és személyes boldogság) elérésének lehetőségeit kutatja. Szerinte a flow autotelikus tevékenység, vagyis mindenki saját maga és a tevékenység nyújtotta öröm miatt csinálja. 

Ez az, amit igazán jól ki lehetne aknázni az online közösségek esetében, hiszen ezek nem is mint oktatási környezet  jöttek létre. Csányi Vilmos írja, hogy. „a tömegkommunikációs eszközök lehetővé teszik, hogy egy-egy idea olyan hordozókat egyesítsen, amelyek etológiai értelemben nem alkotnak valódi csoportot.” Tehát ezek a csoportok nem ismerik egymást személyesen, az összetartozást alapvetően meghatározó etológiai elemek hiányoznak, és a csoport kohézióját legnagyobb mértékben a megfelelő organizációjú ideák jelentik. Ez a helyzet legegyértelműbben a tanulóközösségek esetében látható.  Ilyen meghatározottsággal teljesen egyértelmű az, hogy ezek a tanulóközösségek a kurzusok végeztével legnagyobbrészt felbomlanak.

Ugyanakkor az ideák csoportszervező erőként működnek, ám az ember etológiai csoportképző tulajdonságai nem szűnnek, nem szűnhetnek meg. Igazán jó példája ennek a konnektivista csoport kialakult szervezete. (Csányi Vilmos a kelet-európai egypártrendszert hozza fel példaként) Nos, e csoporton belül igazán látványosan alakulnak az etológiai tényezők az alapideák meghatározottságában is. Az oktatás, tanulás, feladatvégrehajtás szorításában szépen alakul a csoportban a nagyobb „hanggal” rendelkezők, „dominanciában” lévők szerepe. Talán ezt a kettősséget, másságot lehetne kihasználni akkor, amikor már nem a felhasználás, hanem a módszertan a kérdés és az online pedagógus, tanár szerepének módosulását akarjuk megfogalmazni, tartalommal megtölteni.

A kiiktathatatlan etológiai tényező jelenik meg abban az esetben is, amit tanár úr a virtuális oktatási környezetek technológiája kapcsán említett: - bármilyen helyzetben legyenek is az avatárok a virtuális térben, nem kellene nekik egymással szemben állni ahhoz, hogy beszélgetni tudjanak, mégis a felhasználók egymással szembe fordítják őket, amikor beszélgetnek (személyes tapasztalatom  szerint magam is így tettem,  minden tudatosság nélkül) – másik furcsaság, hogy mennyire kellemetlen még avatárként is, ha pl. véletlenül,  egy elvétett „sit here” következtében  valakinek az ölében landol az avatárunk. De említhetném itt a „születésnapos”  tanári avatár esetét is,  akinek tulajdonosa, lelke, alkotója divatos cipőt ajándékoz a nagy eseményre (idézet Ollé)…Tehát bármilyen szinten is legyen a kulturális evolúció, a technikai környezet, az ember biológiai adottságai, determinációi, a belénk diffundálódott „emberség” ezen szakaszokban is adottak és nem változnak, hiába „lépünk ki” önmagunkból, még ott is emberek vagyunk.    

Ez jutott eszembe akkor is, amikor a virtuális oktatás alap-problématérképét kezdte felvázolni: hogyan is formáljuk a virtuális teret egy ilyen, oktatási szituációban? Nézzen-e ki tanárnak a tanár? Véleményem szerint igen! Nem szabad elfelejtenünk, „hol is vagyunk” tulajdonképpen, jóllehet ez a mondat itt abszolút és totális képzavar.  Mint ahogy a csoportban tanulók nagy része is teljesen konzervatív megjelenést választott, (eltekintve egy-két kirívó esettől pl. robot, sárkány) talán nem véletlenül az oktatási helyzet tiszteleteként. Nem véletlen, hogy kiemelt problémaként szerepel a tanári szerep alapvető változása, hiszen a meglévő, valós helyzetekben esetleg kiválóan működő kommunikációs kompetenciák nélkül kell hatékonynak lenni, ami nem kis mentális megterhelést is jelent. Bár egyetértek azzal, amit Nyíri Kristóf mond: „Egyesek azt feltételezik, hogy a virtuális egyetem, valamiképpen, a kőegyetemek folytatása lesz.  Azt feltételezik, hogy ugyanolyan fajta tanítás és ugyanolyan fajta tanulás zajlik majd, mint eddig, s hogy ugyanolyan fajta tudást fogunk közvetíteni - csak éppen egy másik közegben. Úgy gondolom, hogy ezek a feltételezések tévesek.” Ezek igen, de annak mindenképpen változatlanul kell maradnia, hogy az oktató tiszteletreméltó, tudásában és megjelenésében egyaránt, amely tiszteletet a tanulóknak meg kell adniuk. (Az kétségtelen, hogy sokkal könnyebb egy öltönyös, nyakkendős úriembert tisztelni, mint egy robotot.)

A kialakítandó módszertan esetében pedig idézném a tanulási stílusok elméletének kutatója, Terry O'Connor írását: „A média-kutatásban truizmusnak számít az a megfigyelés, miszerint az emberek az új technológiákat először ugyanolyan módon használják, ahogyan korábban a régi technológiákat használták. A tanítás-tanulás összefüggésében hajlunk arra, hogy a számítástechnika segítségével ugyanúgy oktassunk és ellenőrizzünk, mint tesszük jelenleg is a hagyományos egyetemi tanteremben. Úgy gondoljuk - tévesen -, hogy ugyanazt az időbeosztást, ugyanazt a tartalom-központúságot, ugyanazokat a diákkapcsolatokat kell elektronikusan lemásolnunk. Hosszabb távon a számítástechnikai alkalmazások rá fognak cáfolni ezekre az elképzelésekre s kiszabadítanak minket a régebbi egyetemi paradigmák csapdáiból.”

Attól azonban még nem kell tartanunk, hogy a közeljövőben fog bekövetkezni Nyíri professzor úr jövővíziója, miszerint: „… már a virtuális tanulás lesz a megszokott - s a valóságos osztályteremben történő tanulás és tanítás a rendkívüli…”. Csupáncsak óriási kihívás, kritika és egyes esetekben példa lehet a kissé megfáradt, frontális, hagyományos oktatási metodikáknak és tanároknak arra, hogyan lehet és kell megújulni, tanulói és tanári érdekeket is szem előtt tartva, az új és még jó hangulatban is előrevivő, flow élménnyel is kecsegtető oktatási metodikákat kialakítani és alkalmazni.

Addig is, igyekeznünk kell a lehetőségeket a legnagyobb mértékben kiaknázni, mind a tanár, mind a tanulók legnagyobb hasznára…

A téma néhány további kulcsfogalma:

Az online eszközök alkalmazásánál a tanulás támogatásában fontos momentum, hogy „gemischt” használatot valósít meg, tehát pl. a feladatmegoldásnál, tanulásnál az eszközök közötti váltogatás és a funkcióhoz maximálisan alkalmazkodó alkalmazások igénybe vétele látható. Minden mindennel összekapcsolható, tehát ha már egyszer valamit feltöltöttek, az bárhova, bármilyen formában alakítható pl. képek, ustream, hanganyag  stb.

A lényeg, hogy a produktivitást elősegítse. Ebben ezen eszközök a digitális munkaasztal, online munkaasztal szerepét töltik be, amelyen természetesen közösen tudunk dolgozni. A folyamatos változás ezen eszközökben, a túlkínálat azonban veszélyeket is hordoz. Mindenkinek ki kellene alakítani a saját profilját, tehát, hogy mit alkalmaz, milyen eszközöket preferál és használ a digitális tolltartójában .

elsődleges és mindent meghatározó tény, hogy ezen rendszerek nem oktatási céllal lettek kifejlesztve, így sokakban alapvetően fel sem merül, hogy oktatásra is lehet használni. pl. facebook, ami nagyon könnyen használható. (Tulajdonképpen az összes nehézség, alkalmazási hiba ezen tényből ered.)

Itt már nem is a felhasználás, hanem a módszer lesz a kérdés. A tanárszerep lesz lényeges ezen helyzetekben, hiszen a pedagógusszerep alapvető átalakulását kell megvalósítani általa. Illetőleg, a közösségszervezési funkció lesz fontos. Nagy probléma, hogy tulajdonképpen több év távlatában sem lehet felfedezni igazán átütő változást, előrelépést ebben.

Az oktatási felhasználás alapproblémái, amelyek tulajdonképpen abból adódnak, hogy ezek nem oktatási környezetre lettek kitalálva, kifejlesztve: tartalommegosztó aktivitás-igazán nem működik; ismerősök csoportkezelés, kapcsolatmenedzsment-más nézőpontok, nincs kialakult etikett, hogy kit lehet, illik ismerősnek jelölni pl. egyszeri találkozás után? ill. helymeghatározó rendszerekben mi is a követendő, kivel osszuk meg az információkat…visszajelölni illik illetve nem illik stb., más rendszerek és online tevékenység integrálása is probléma  lehet. pl. facebook.

A profilkezelés buktatói, nehézségei között elsődleges annak mérlegelése, hogy hogyan moderáljuk a szakmai és magánprofilt, a beállítások hogyan jelenjen meg, illetőleg válasszuk-e szét?

Online tanulóközösségek:

Khan Academy : az a fantasztikus benne, hogy az emberek rájöttek arra, hogy együtt nagyon jó tanulni, ehhez online környezetet felhasználva. Az emberek egymást tanítják online környezetben és igazán hatékony a folyamat.

P2PU : nyílt tanulóközösségeket támogató funkciójú, „egymás közötti” megosztást jelenti. Koncentrált, elmélyült tanulást tesz lehetővé. Lehet webes környezetben is egymástól is tanulni.

Virtuális távoktatás: intézményes környezetben, oktatási szituációban is működik. Ennek sajnos általában  vége lesz az oktatás befejezésével.Ám ez egy természetes folyamat.

Alapelv: tanulni jó, ezt az internet segítségével közösségben is kiválóan lehet.

Fordított szemléletmód-nem az intézményesült oktatás megy a webre, hanem a nyílt oktatás és szabad tanulás intézményesül a weben. Ez nem fog az intézményesült oktatás helyébe lépni teljes mértékben, de komoly kihívás és kritika számára. És nem a kiszorító technika miatt kihívás, a tanulás élmény, közösségi élmény, amit az iskola esetenként nem tud megadni.

Az online közeg funkcióinak természetes felfedezése beláthatatlan motivációs erő.

Online tanulási környezetek:

-          LCM rendszerek vagy online tanulóközösségek

-          moodle és web2.0 a tartalommegosztás labirintusai

technikája nyitott, de az alapelvével ütközik

megosztás és kooperatív platform helyett jogosultság alapú zártság—esély teljes nyíltság, szabad hozzáférés

csapda.web2 integráló, ugródeszka felület

-          felhasználók és rendszerek hálózata

-          85% egyszerű tartalommegosztás é s egy szerű kommunikáció, minimális a tevékenységkközpontúság

Virtuális oktatási környezetek technológiája

pl. SL : "bármiféle illetve mindenféle" alkalmazás megtalálható benne, kezdve az egyszerű podcesttől a saját üzenőcsatornán át a többi rendszerhez való kapcsolódási lehetőségig. 

A virtuális oktatási környezet "építőköveinek" jellemzése:

személyek: szokatlan, de mégis valószerűtlenül reálisak, nincs  rejtőzködés, de van kilépés és menekülés

környezet: 3D, ijesztő mértékben formálható (addiktív), valós környezet másolása és pragmatikus egyedi fejlesztése

térhasználat: „kettős” térlátás arányok érzékelésének eltérése, zártság és nyílt tér, de van tériszony és kötődés

multimédia: tetszőlegesen beilleszthető és használható, online eszközökkel támogatható

kommunikáció. nehezen induló, metakommunikáció hiánya, online támogatás erőssége,  támogató technikával egyszerű

Ebben a környezetben sem mindegy, hogyan néz ki az pl. avatár, amelyben a virtuális én formálhatósága a digitális identitás lehetséges része is.

A tanárszerep ebben a szituációban alapjaiban tér el a hagyományos oktatási formától, és teljesen eltérő kompetenciákra is épít.:  jelentős mentális terhelés, jelentős vizuális inger éri a tanárt. Hasonló átalakulást kíván a tanulói szerep is , amelyet alapvetően befolyásol ugyan az eddigi tanulmányok sora, de ez is tanult tevékenység.

Az oktatási környezet fejlesztése nagy jelentőséggel bír, hiszen tulajdonképpen "mindent" (személyes kapcsolatot stb.) helyettesítő funkciója elsődlegessé tesz. Sajnos még mindig élnek tévképzetek, helytelen nézetek ezen oktatási formáról, ez eredményezi a negatív attitüdöt is vele szemben: legfontosabb az, hogy játéknak tekintik, elidegenít, függővé tesz.

Ám sosem szabad az figyelmen kívül hagyni, hogy ez egy komplex tanulási környezet.