Visszatekintés - digitális kockázatok

Visszatekintés  -  Digitális  kockázatok

 

 A heti témára visszatekintve és a blogbejegyzéseket olvasva, fajsúlyosabb témaként szerepelt az esélyegyenlőtlenség kérdése a digitális kockázat témájánál. Ezen minőségi különbséget hivatott illusztrálni a balra látható digitális diskurzus anya és lánya között, jó példájaként az egyes korosztályok között is fellelhető digitális kockázatnak és szakadéknak. Mivel kissé frivol a megfogalmazás, csak az erős idegzetűek számára ajánlatos felnagyítani és kérlek benneteket, ne ítéljetek el érte (szerintem igazán vicces, bár én egy tizenkilenc éves fiúgyermekkel már megéltem sok mást is).

Az esélyegyenlőség biztosításának lehetősége mellett azért néhány  blogban   megtalálható a témára való igazi rácsodálkozás is, amikor bevallottan eddig nem ismert problémákkal kellett szembesülni. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a humán kockázatok még mindig a legnagyobb veszélyforrást jelentik a rendszer működésében, mint például az áramkimaradás, illetőleg más technikai jellegű problémák. Itt is alapigazság: „ember embernek farkasa”. Amíg emberi hiszékenység, jóhiszeműség, tudatlanság lesz, mindig lesznek olyanok, akik ezt kihasználják.

Óriási diskurzus, néha vitába hajló eszmecsere kerekedett a csoporton belül a fejleszteni vagy felzárkóztatni kérdéséből. Véleményem szerint először azt kellene tisztázni, hogy egyáltalán akarja-e az a valaki, hogy őt bárhova is felzárkóztassák? Saját akarat nélkül ugyanis, egy külső erő abszolút tehetetlen, bármilyen IKT kompetens, eszközökkel felszerelt tudatos is. Ahogyan az első bejegyzésben is utaltam rá alapvetőek a lehetőségek az igényeken túl. Bár tökéletesen értem és megértem az órán elhangzott kijelentést, miszerint a „tetőt és a digitális táblát” együtt kell megcsinálni, és ahol természetesen a tábla az iskola egész technikai, emberi lehetőségeit, a tető pedig az oktatási intézmény fizikai paramétereit jelenti. Ám a legtöbb esetben ez a kettősség, a gyakorlatban kivitelezhetetlen. És az már e tekintetben mellékes, hogy elefánt-effektus, vagy pusztán pénzhiány a kivitelezés korlátja. Szomorú tény, de a „digitális szakadék” volt, van és lesz, a legnemesebb szándékok ellenére is. Pontosan olyan ez, mint az influenza, harcolunk ellene, készítjük a jobbnál jobb védőoltásokat, ám minden évben eljön a járvány ideje, és be kell látnunk, hogy újratermeli saját magát, mindig is lesznek influenzások!...mindig is lesznek digitális analfabéták, digitális lemaradók és még az sem teljesen bizonyos, hogy boldogtalanabbak, mint a „beoltottak”. Természetesen törekedni kell a felzárkóztatásukra, de még sok ipad és laptop kell, hogy „csapágyassá váljon” mire kézzel fogható előrelépést tapasztalhatunk a kérdésben. Konklúzióként valóban lehetséges, hogy még nagyobb erőt és energiát kellene a fejlesztésre fordítani ahhoz, hogy a sok innovációval gazdasági előnyöket kovácsolva, gazdaságélénkítő erőként fellépve, jobb lehetőségeket teremthetnénk a lemaradók támogatásához is.

Másrészt, nem kell teljesen leírnunk magunkat e területen, amennyiben nem „internetgólya” hozott bennünket. A fejlődés a beinvesztált erők nagyságával arányos. Elég, ha csak arra a tényre gondolunk, hogy az egyetemi oktatók első levelezőlistáján is a sci-fi rajongók folytattak véget nem érő eszmecserét. És hol tartunk ma…

Bár tudom, hogy a 2011-es év és az ember is a múlté már, mégsem volt annyira régen, hogy a kijelentéseket, célokat végig ne gondolhassuk az alábbi interjúban. Azzal is tisztában vagyok, hogy a kommentekben többször is szóba került ezen interjú, gondolom nem véletlenül. Néhány kijelentést azonban mégis szeretnék felidézni belőle.  

Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára szerint: „Néhány év múlva a munkalehetőségek 90-95 százalékához az infokommunikációs eszközök és alkalmazások készségszintű használata nélkülözhetetlen lesz, így a felnőttképzést is fel kell készíteni erre a tendenciára”  Ez a kijelentés enyhén szólva is kissé túlzó. Minden előítélet nélkül is, nehezen tudnám elképzelni, hogy egy takarítónő, konyhai kisegítő, ács-állványozó, kőműves, festő-mázoló a mindennapi gyakorlati munkájához hogyan alkalmazhatna infokommunikációs eszközöket. (Természetesen amennyiben munkaszervezésről, adózásról, tervezésről, logisztikáról van szó más a helyzet.) Ám hogyha ez valóban így lesz, még ennyien sem fognak munkát találni, mivel a tudatos, valóban hozzáértő alkalmazásban otthonos felhasználók száma behatárolt. Maga az államtitkár mondta ezen említett interjújának elején, hogy közel négy millióan azt sem tudják, mi az az internet.

Nagyon tetszett és egyet is értenék a következőkkel: „száz százalékban kompatibilis nyílt alkalmazásokkal fogjuk kiváltani a zárt forráskódú rendszereket” – ez a kijelentés valóban impozáns és üdvözlendő. Ám az elmúlt hónapban volt szerencsém egy iskolai prezentáción részt venni, amelyben meginvitálták a szülőket egy roppant informatív, nagyszerű bemutatóra, az új digitális tábla működéséről. Ámultunk és örültünk, hogy csemetéink ilyen csilli-villi és hasznos, technológiai újdonságnak számító eszközzel tanulhatnak. Ám jött a hidegzuhany, a fél éves eszközhöz járó program sajnos „lejárt”, megújítására az iskolának nincs anyagi forrása, így vagy felhagynak a használattal, és egy gyönyörű, új porfogója lesz az osztálynak, vagy illegálisan használják tovább a programot a szükséges engedély nélkül. Szóval azért van még mit tenni e területeken.

Az mindenesetre e területre mindenképpen igaz, hogy aki kimarad, az lemarad.   Amennyiben nem invesztálunk erőt, energiát, anyagiakat IKT tudásunk elmélyítésére, nagyon hamar találhatjuk magunkat az „útszéli bámészkodók” között, akiknek vajmi kevés beleszólásuk van a digitális világ alakulására és akik mellett úgy rohannak el a dolgok, mint az alábbi képen.

Oktatási környezet technológiája II.

Oktatási környezet technológiája és eszközrendszere II.      

„produktivitás a digitális tolltartóval…”- volt az első gondolatok egyike, mellyel a témafelvezetés kezdődött.  Ez talán el is fogadható, mint axióma a digitális működések miértjeként, mozgatórugójaként. Bár az, hogy mindenképpen eredményes legyen a munkánk nem teljesen egyértelmű, hiszen mi számít igazi eredménynek? Elég csak a „jó, öreg” Edisonra gondolnunk, akiről aztán senki nem kérdőjelezi meg, hogy élete eredményes volt, mégis mit mondott ő maga a saját eredményeiről: „Eredmények! Ugyan, fiam, rengeteg eredményre jutottam. Legalább ötvenezer dologról tudom, hogy nem működik.”

És éppen ez az, ami a digitális eszközök személyes használatában, kiválasztásában is alapelvként szolgálhat. „Extrovertált pendrive”- hangzott a megfogalmazás, és aki nem extrovertált? Nos, igen, tudom, hogy a zárt face to face kapcsolatokban visszahúzódó személyiség egy online helyzetben teljesen másként is megnyilvánulhat. Mégis úgy gondolom, az igazi, eredményes, hasznos és élvezetes munkát, tevékenységet csak úgy lehet itt is elérni, hogyha rengeteg mindent kipróbálunk, alkalmazunk, és a saját szükségleteink, attitüdünk szerint osztályozva használunk. Bocsánat, de itt Csíkszentmihályi Mihály a kaliforniai Claremont Graduate University Peter F. Drucker Menedzsmentintézetének professzora jut eszembe, aki az átélhető flow (kreativitás és személyes boldogság) elérésének lehetőségeit kutatja. Szerinte a flow autotelikus tevékenység, vagyis mindenki saját maga és a tevékenység nyújtotta öröm miatt csinálja. 

Ez az, amit igazán jól ki lehetne aknázni az online közösségek esetében, hiszen ezek nem is mint oktatási környezet  jöttek létre. Csányi Vilmos írja, hogy. „a tömegkommunikációs eszközök lehetővé teszik, hogy egy-egy idea olyan hordozókat egyesítsen, amelyek etológiai értelemben nem alkotnak valódi csoportot.” Tehát ezek a csoportok nem ismerik egymást személyesen, az összetartozást alapvetően meghatározó etológiai elemek hiányoznak, és a csoport kohézióját legnagyobb mértékben a megfelelő organizációjú ideák jelentik. Ez a helyzet legegyértelműbben a tanulóközösségek esetében látható.  Ilyen meghatározottsággal teljesen egyértelmű az, hogy ezek a tanulóközösségek a kurzusok végeztével legnagyobbrészt felbomlanak.

Ugyanakkor az ideák csoportszervező erőként működnek, ám az ember etológiai csoportképző tulajdonságai nem szűnnek, nem szűnhetnek meg. Igazán jó példája ennek a konnektivista csoport kialakult szervezete. (Csányi Vilmos a kelet-európai egypártrendszert hozza fel példaként) Nos, e csoporton belül igazán látványosan alakulnak az etológiai tényezők az alapideák meghatározottságában is. Az oktatás, tanulás, feladatvégrehajtás szorításában szépen alakul a csoportban a nagyobb „hanggal” rendelkezők, „dominanciában” lévők szerepe. Talán ezt a kettősséget, másságot lehetne kihasználni akkor, amikor már nem a felhasználás, hanem a módszertan a kérdés és az online pedagógus, tanár szerepének módosulását akarjuk megfogalmazni, tartalommal megtölteni.

A kiiktathatatlan etológiai tényező jelenik meg abban az esetben is, amit tanár úr a virtuális oktatási környezetek technológiája kapcsán említett: - bármilyen helyzetben legyenek is az avatárok a virtuális térben, nem kellene nekik egymással szemben állni ahhoz, hogy beszélgetni tudjanak, mégis a felhasználók egymással szembe fordítják őket, amikor beszélgetnek (személyes tapasztalatom  szerint magam is így tettem,  minden tudatosság nélkül) – másik furcsaság, hogy mennyire kellemetlen még avatárként is, ha pl. véletlenül,  egy elvétett „sit here” következtében  valakinek az ölében landol az avatárunk. De említhetném itt a „születésnapos”  tanári avatár esetét is,  akinek tulajdonosa, lelke, alkotója divatos cipőt ajándékoz a nagy eseményre (idézet Ollé)…Tehát bármilyen szinten is legyen a kulturális evolúció, a technikai környezet, az ember biológiai adottságai, determinációi, a belénk diffundálódott „emberség” ezen szakaszokban is adottak és nem változnak, hiába „lépünk ki” önmagunkból, még ott is emberek vagyunk.    

Ez jutott eszembe akkor is, amikor a virtuális oktatás alap-problématérképét kezdte felvázolni: hogyan is formáljuk a virtuális teret egy ilyen, oktatási szituációban? Nézzen-e ki tanárnak a tanár? Véleményem szerint igen! Nem szabad elfelejtenünk, „hol is vagyunk” tulajdonképpen, jóllehet ez a mondat itt abszolút és totális képzavar.  Mint ahogy a csoportban tanulók nagy része is teljesen konzervatív megjelenést választott, (eltekintve egy-két kirívó esettől pl. robot, sárkány) talán nem véletlenül az oktatási helyzet tiszteleteként. Nem véletlen, hogy kiemelt problémaként szerepel a tanári szerep alapvető változása, hiszen a meglévő, valós helyzetekben esetleg kiválóan működő kommunikációs kompetenciák nélkül kell hatékonynak lenni, ami nem kis mentális megterhelést is jelent. Bár egyetértek azzal, amit Nyíri Kristóf mond: „Egyesek azt feltételezik, hogy a virtuális egyetem, valamiképpen, a kőegyetemek folytatása lesz.  Azt feltételezik, hogy ugyanolyan fajta tanítás és ugyanolyan fajta tanulás zajlik majd, mint eddig, s hogy ugyanolyan fajta tudást fogunk közvetíteni - csak éppen egy másik közegben. Úgy gondolom, hogy ezek a feltételezések tévesek.” Ezek igen, de annak mindenképpen változatlanul kell maradnia, hogy az oktató tiszteletreméltó, tudásában és megjelenésében egyaránt, amely tiszteletet a tanulóknak meg kell adniuk. (Az kétségtelen, hogy sokkal könnyebb egy öltönyös, nyakkendős úriembert tisztelni, mint egy robotot.)

A kialakítandó módszertan esetében pedig idézném a tanulási stílusok elméletének kutatója, Terry O'Connor írását: „A média-kutatásban truizmusnak számít az a megfigyelés, miszerint az emberek az új technológiákat először ugyanolyan módon használják, ahogyan korábban a régi technológiákat használták. A tanítás-tanulás összefüggésében hajlunk arra, hogy a számítástechnika segítségével ugyanúgy oktassunk és ellenőrizzünk, mint tesszük jelenleg is a hagyományos egyetemi tanteremben. Úgy gondoljuk - tévesen -, hogy ugyanazt az időbeosztást, ugyanazt a tartalom-központúságot, ugyanazokat a diákkapcsolatokat kell elektronikusan lemásolnunk. Hosszabb távon a számítástechnikai alkalmazások rá fognak cáfolni ezekre az elképzelésekre s kiszabadítanak minket a régebbi egyetemi paradigmák csapdáiból.”

Attól azonban még nem kell tartanunk, hogy a közeljövőben fog bekövetkezni Nyíri professzor úr jövővíziója, miszerint: „… már a virtuális tanulás lesz a megszokott - s a valóságos osztályteremben történő tanulás és tanítás a rendkívüli…”. Csupáncsak óriási kihívás, kritika és egyes esetekben példa lehet a kissé megfáradt, frontális, hagyományos oktatási metodikáknak és tanároknak arra, hogyan lehet és kell megújulni, tanulói és tanári érdekeket is szem előtt tartva, az új és még jó hangulatban is előrevivő, flow élménnyel is kecsegtető oktatási metodikákat kialakítani és alkalmazni.

Addig is, igyekeznünk kell a lehetőségeket a legnagyobb mértékben kiaknázni, mind a tanár, mind a tanulók legnagyobb hasznára…

A téma néhány további kulcsfogalma:

Az online eszközök alkalmazásánál a tanulás támogatásában fontos momentum, hogy „gemischt” használatot valósít meg, tehát pl. a feladatmegoldásnál, tanulásnál az eszközök közötti váltogatás és a funkcióhoz maximálisan alkalmazkodó alkalmazások igénybe vétele látható. Minden mindennel összekapcsolható, tehát ha már egyszer valamit feltöltöttek, az bárhova, bármilyen formában alakítható pl. képek, ustream, hanganyag  stb.

A lényeg, hogy a produktivitást elősegítse. Ebben ezen eszközök a digitális munkaasztal, online munkaasztal szerepét töltik be, amelyen természetesen közösen tudunk dolgozni. A folyamatos változás ezen eszközökben, a túlkínálat azonban veszélyeket is hordoz. Mindenkinek ki kellene alakítani a saját profilját, tehát, hogy mit alkalmaz, milyen eszközöket preferál és használ a digitális tolltartójában .

elsődleges és mindent meghatározó tény, hogy ezen rendszerek nem oktatási céllal lettek kifejlesztve, így sokakban alapvetően fel sem merül, hogy oktatásra is lehet használni. pl. facebook, ami nagyon könnyen használható. (Tulajdonképpen az összes nehézség, alkalmazási hiba ezen tényből ered.)

Itt már nem is a felhasználás, hanem a módszer lesz a kérdés. A tanárszerep lesz lényeges ezen helyzetekben, hiszen a pedagógusszerep alapvető átalakulását kell megvalósítani általa. Illetőleg, a közösségszervezési funkció lesz fontos. Nagy probléma, hogy tulajdonképpen több év távlatában sem lehet felfedezni igazán átütő változást, előrelépést ebben.

Az oktatási felhasználás alapproblémái, amelyek tulajdonképpen abból adódnak, hogy ezek nem oktatási környezetre lettek kitalálva, kifejlesztve: tartalommegosztó aktivitás-igazán nem működik; ismerősök csoportkezelés, kapcsolatmenedzsment-más nézőpontok, nincs kialakult etikett, hogy kit lehet, illik ismerősnek jelölni pl. egyszeri találkozás után? ill. helymeghatározó rendszerekben mi is a követendő, kivel osszuk meg az információkat…visszajelölni illik illetve nem illik stb., más rendszerek és online tevékenység integrálása is probléma  lehet. pl. facebook.

A profilkezelés buktatói, nehézségei között elsődleges annak mérlegelése, hogy hogyan moderáljuk a szakmai és magánprofilt, a beállítások hogyan jelenjen meg, illetőleg válasszuk-e szét?

Online tanulóközösségek:

Khan Academy : az a fantasztikus benne, hogy az emberek rájöttek arra, hogy együtt nagyon jó tanulni, ehhez online környezetet felhasználva. Az emberek egymást tanítják online környezetben és igazán hatékony a folyamat.

P2PU : nyílt tanulóközösségeket támogató funkciójú, „egymás közötti” megosztást jelenti. Koncentrált, elmélyült tanulást tesz lehetővé. Lehet webes környezetben is egymástól is tanulni.

Virtuális távoktatás: intézményes környezetben, oktatási szituációban is működik. Ennek sajnos általában  vége lesz az oktatás befejezésével.Ám ez egy természetes folyamat.

Alapelv: tanulni jó, ezt az internet segítségével közösségben is kiválóan lehet.

Fordított szemléletmód-nem az intézményesült oktatás megy a webre, hanem a nyílt oktatás és szabad tanulás intézményesül a weben. Ez nem fog az intézményesült oktatás helyébe lépni teljes mértékben, de komoly kihívás és kritika számára. És nem a kiszorító technika miatt kihívás, a tanulás élmény, közösségi élmény, amit az iskola esetenként nem tud megadni.

Az online közeg funkcióinak természetes felfedezése beláthatatlan motivációs erő.

Online tanulási környezetek:

-          LCM rendszerek vagy online tanulóközösségek

-          moodle és web2.0 a tartalommegosztás labirintusai

technikája nyitott, de az alapelvével ütközik

megosztás és kooperatív platform helyett jogosultság alapú zártság—esély teljes nyíltság, szabad hozzáférés

csapda.web2 integráló, ugródeszka felület

-          felhasználók és rendszerek hálózata

-          85% egyszerű tartalommegosztás é s egy szerű kommunikáció, minimális a tevékenységkközpontúság

Virtuális oktatási környezetek technológiája

pl. SL : "bármiféle illetve mindenféle" alkalmazás megtalálható benne, kezdve az egyszerű podcesttől a saját üzenőcsatornán át a többi rendszerhez való kapcsolódási lehetőségig. 

A virtuális oktatási környezet "építőköveinek" jellemzése:

személyek: szokatlan, de mégis valószerűtlenül reálisak, nincs  rejtőzködés, de van kilépés és menekülés

környezet: 3D, ijesztő mértékben formálható (addiktív), valós környezet másolása és pragmatikus egyedi fejlesztése

térhasználat: „kettős” térlátás arányok érzékelésének eltérése, zártság és nyílt tér, de van tériszony és kötődés

multimédia: tetszőlegesen beilleszthető és használható, online eszközökkel támogatható

kommunikáció. nehezen induló, metakommunikáció hiánya, online támogatás erőssége,  támogató technikával egyszerű

Ebben a környezetben sem mindegy, hogyan néz ki az pl. avatár, amelyben a virtuális én formálhatósága a digitális identitás lehetséges része is.

A tanárszerep ebben a szituációban alapjaiban tér el a hagyományos oktatási formától, és teljesen eltérő kompetenciákra is épít.:  jelentős mentális terhelés, jelentős vizuális inger éri a tanárt. Hasonló átalakulást kíván a tanulói szerep is , amelyet alapvetően befolyásol ugyan az eddigi tanulmányok sora, de ez is tanult tevékenység.

Az oktatási környezet fejlesztése nagy jelentőséggel bír, hiszen tulajdonképpen "mindent" (személyes kapcsolatot stb.) helyettesítő funkciója elsődlegessé tesz. Sajnos még mindig élnek tévképzetek, helytelen nézetek ezen oktatási formáról, ez eredményezi a negatív attitüdöt is vele szemben: legfontosabb az, hogy játéknak tekintik, elidegenít, függővé tesz.

Ám sosem szabad az figyelmen kívül hagyni, hogy ez egy komplex tanulási környezet.

Digitális kockázatok - esélyegyenlőtlenség

Digitális esélyegyenlőtlenségek – kockázatok

Az előadás hallgatása közben ugrott be ez a kis idézet, melyet az „őskori” tanárképző főiskolámon előszeretettel mutogattak, határoztak meg szakirodalomként nekünk: "Kísértet jár közöttünk, s ezt még csak néhányan látják tisztán. Ez nem a kommunizmus vagy a fasizmus szelleme. Egy új kísértet: a teljességgel elgépiesített társadalomé, amelyben minden a materiális teljesítmények maximalizálásának és a fogyasztásnak van alárendelve, amelyet számítógépek irányítanak. Ebben a társadalmi folyamatban az ember maga is átalakul, részévé válik a totális gépezetnek, ugyan jól táplált és szórakoztatott, de mégis passzív, tespedt és érzelemszegény. Az új társadalom győzelmével eltűnik az individualizmus és a privát szféra…" ezekkel a sorokkal kezdi Erich Fromm A remény forradalma - a humanizált technológia felé című könyvét - a hatvanas évek végén (Fromm, 1968:1).

Óriásit fordult a világ, hogy kialakulhasson a mai helyzet, amelyben nemhogy passzív és „elgépiesedett agyú” a mai kor „technikai alárendeltségben élő embere”, hanem esélytelen egyes társadalmi szférákban, hogyha e területet nem uralja a lehető tökéletesebben. Sőt, a veszteség természetesen kétirányú, mint egyén is veszít és a társadalom, a közösség is azzal, ha ő kimarad, lemarad, nem kamatoztathatja személyes kompetenciáit ezen a téren. Ahogy ezt már Csányi Vilmos is megfogalmazta a Van ott valaki c. könyvében (Typotex 2010.): „a csoportélet modellezhető költség-nyereség egyenletekkel…”.

Alapkérdés a technikai eszközök biztosításában a gazdasági jelleg, mindig is lesznek lemaradók, akik képtelenek a legegyszerűbb technikai háttér megteremtésére is. Emellett olyanok is lesznek, akik az ingyenesen rendelkezésre álló technikákat sem fogják használni (ustream, blog), tehát a szűkölködés mellett megfér a pazarlás is. Talán jól átgondolt taktikával, hatékonyabb eszközökkel-, alkalmazásokkal-, lehetőségekkel való sáfárkodással, az előbbi negatív különbségeket is lehetne bizonyos fokig orvosolni.

A bemutatott „álprobléma” effektus egyértelműen valós jelenség akár magán-, akár szakmai-keretek között szemlélődünk. Talán egy kis belső bizonytalanság, félelem, és kényelmesség is hozzájárul ezen kritikus feltételek szuperpozíciójában. Azt viszont a legfontosabb gondolatként értékelném, ami az előadótól e gondolat végén elhangzott: „nem szabad a kettőt összemosni (lsd. lyukas tető és digitális tábla), mindkettő alapszükséglet a gyerekeknek”  Úgy vélem, valahol itt kezdődik el a későbbiekben tárgyalt „kettős vesztesség” kialakulása is.

Számomra a hét legizgalmasabbnak ígérkező témája a technológiai kockázatok között foglal helyet. És itt nem az órán is említett „ne tegyük közzé facebookon, mikor megyünk nyaralni” típusú, triviálisnak és egy kissé már elcsépeltnek is hangzó ügyekre gondolok. Bár azért az ilyen jellegű figyelmeztetéseket sem lehet elégszer ismételgetni, mindig lesznek, akik nem viselkednek a racionalitásnak megfelelő módon. Az informatikai biztonság, az informatikai bűnözés az egyik legnagyobb probléma napjainkban, amely folyamatosan bővül is. Az informatikai biztonság megteremtése alapérdeke egyénnek és bármiféle szervezetnek is. „Sajnálatos módon” itt is emberek működnek, akik gyarlók, érdekvezéreltek és becsaphatók.…tehát e tekintetben kétféle emberrel találkozhatunk az online térben is: áldozattal és potenciális áldozattal.

Mint minden bűncselekménynek, itt a virtuális térben elkövetetteknek is számtalan fajtája, formája, módszere létezik.

Külön kategóriát képeznek az adathalász, fisching elnevezésű bűncselekmények, amikor preparált pl. bármelyik pénzintézet oldalát lemásolva igyekeznek adatainkhoz hozzájutni az elkövetők. Ezen deliktumokra látható itt néhány példa.

Természetesen ilyen támadások nem csak magánszemélyek, de pénzintézetek ellen is indulhatnak. 

  

A legjellemzőbb IT támadások:

            webhelyrongálás

            felhasználó támadása

                        azonosítók megszerzése

                        adatforgalom megszerzése titkosítás előtt

                        gép memóriájában maradt adatok felhasználása

            kockázatos felhasználómagatartás kihasználása

                        jelszókezelés

                        idegenkedés a tokenektől (pl.banki tranzakcióknál, mobilbanking)

                        gyenge biztonsági színvonalú PC védelem (patch, vírus, spam, spy, firewall)

            rosszul megírt alkalmazások

                        gyenge bemenetszűrés

                        XSS, beégetett és tárolt jelszavak

                        gyenge kriptográfiai algoritmusok

            szolgáltatás megtagadtató  -(DOS, DDOS)- sávszélesség, erőforrás elfogyasztása

            közvetítéses támadás (MITM)

Nem újkeletű elkövetési magatartás pl. az un. „libanoni csalás”, amikor valamiféle nyereményt csillantanak meg a kiszemelt orra előtt pl. online lottón nyert milliárdokat, de csak akkor tudják a német nyereményt honosítani, ha a díját előtte a szerencsés flótás befizeti; távoli, elfeledett, izraeli rokona elhunyt és rá hagyta minden vagyonát, ám az izraeli örökösödési illetéket be kell fizetni és akkor utalhatják az örökséget.

Beláthatatlan terrabytnyi mennyiségű az az információ és műveleti manipuláció, amelyet illetéktelen behatolással, jogosulatlan belépéssel, gépidőlopással, szerver elleni támadással, programmanipulációval okoznak. A legtöbb esetben ezek ki sem derülnek, csak azt érzékeli a felhasználó, hogy jóval lassúbb és lomhább lett a gépe, ám nem is gondol arra, hogy valaki a háttérben dolgoztatja azt. Pl. az NNI (Nemzeti Nyomozó Iroda 2009.) első, grandiózus torrenthálózat-felderítése 1200 terrabytnyi adatmennyiséggel egy magyar egyetem belső szerverközpontjába vezetett.

Igen, egyetértek tanár úr azon kijelentésével, hogy: „A legnagyobb veszély, hogy nem a reális veszéllyel foglalkozunk!”  Ám bármilyen veszéllyel is kell számolnunk a digitális kockázatok esetén, a legeredményesebben a megelőzéssel, védekezéssel tudunk ellene tenni. És úgy gondolom, ez minden esetben egyéni nézőpont megítélése is!

Érdekes volt látni a nyolc pontban összefoglalt függőségi kritériumokat. Amikor az online jelenlét időintervallumának nagyságáról olvastam, a legelső, ami eszembe jutott, egy másik  függőséggel, az alkoholizmussal kapcsolatos. Tudniillik az, hogy nemcsak az alkoholista, aki minden nap az árokba issza magát. A szakirodalom azt is alkoholistának aposztrofálja, aki rendszeresen, kevesebb mennyiséget, akár egy pohár bort, de tendenciózusan pl. minden nap este megiszik. Aztán elhangzott itt is a kulcsmondat, amely mindent helyre tett: „nem a mértékkel arányos a függőség”.

Az oversharing –túlmegosztás- számomra ugyanolyan kóros személyiséget feltételez, mint az, akinél az online jelenléttel adott, anonimitás csökkenti a másokkal való kapcsolat lehetséges szorongását. Már a pszichológusok, pszichiáterek is felfedezték az online tér lehetséges felszabadító tulajdonságát, és vitatkoznak azon „kell-e új díván a pszichológiai rendelőkbe?” Ez azért sarkalatos kérdés mostanában, mivel a tapasztalatok szerint, az a fiatal, aki közvetlen helyzetekben zárkózottnak mutatkozik, elektronikus kommunikációban egy nyitott, ismeretlen oldalát mutatja meg. Ez az a hatás, amikor az anonimitás csökkenti a másokkal való kapcsolat lehetséges szorongását. Ugyanezen okoknál fogva, a mértéktelen információmegosztás saját személyéről visszaüthet. Hiszen, ha jobban belegondolunk brki lehet „big brother”, ha visszaigazolják.

Az pedig a legjobb és legelgondolkodtatóbb zárómondat, hogy: „ami az internetre egyszer felkerült az nyilvános és elérhető!” Ezért kell a lehető legelőrelátóbban belépnünk és haladnunk bármerre is ebben az izgalmas, nagy lehetőségeket rejtő, óriási bukásokat és pofonokat is tartogató digitális világban.

Visszatekintés: digitális tolltartó

 

Visszatekintés: digitális tolltartó

Az elmúlt heti téma kapcsán sajnos meg kellett állapítanom, hogy az én digitális tolltartóm elszégyellte volna magát a régi, akkori mércével high-tech, emeletes és mindig roppant rendszerezett valóságos tolltartóm mellett. Az osztályban ugyanis a legmodernebb 48 színű filckészlet mellett, mindig nekem volt a legújabb fejlesztésű kütyüm, mint pl. a mindenki által roppant módon irigyelt négyszínű toll, ami aztán rejtélyes módon el is tűnt valahogy.

Jelen állapot szerint viszont igencsak el van maradva a „digitolltartóm” feltöltöttsége. Az a tény egyébiránt, hogy az „üresség kérdésével” nem vagyok egyedül kissé vígasztalt, bár az előadás meghallgatása után igencsak le voltam törve. A rengeteg újdonság és lehetőség, de valójában az a tény frusztrált igazán, hogy milyen jó lett volna egyik másik bemutatott alkalmazás az eddigi munkám során. Nem, még mindig az a véleményem, hogy korántsem kell mindenkinek mindegyik digitális eszközt, alkalmazást ismerni és alkalmazni. Úgy vélem, és az előadások fényében még inkább megerősödtem ebben, hogy igények, és lehetőségek talaján kell mérlegelni a használatot. Bár azért ahhoz, hogy saját igényeink szerint tudjunk válogatni, igenis minél több alkalmazást, eszközt kell ismerni is. Erre pedig saját magunknak kell törekednünk.

A témában született blogokat olvasva és a facebookon történt többszöri megtárgyalása során úgy éreztem, nem vagyok egyedül ezen elmélettel. Azt eleve, szinte kivitelezhetetlennek tekinthetjük, hogy valaki mindig minden alkalmazásban otthon legyen…már csak a funkcionáló 200-nál több web2-es és egyéb alkalmazást, és az időközben pl. újonnan varázsoltakat tekintve. Lassan úgy leszünk a virtuális világbeli eszközökkel és alkalmazásokkal, hogy minden órára jut egy újabb fejlesztés is. Egyik legérdekesebb próbálkozás számomra (egyik alapszakom volt a magyar nyelv és irodalom) a szemantikai alapon szerveződő hálózatok kérdése a közösségi oldalakon, melyekről nem is olyan rég még az volt a vélekedés, hogy webes alkalmazhatósága fantazmagória, hiszen, ahhoz, hogy működni tudjon, a számítógépeknek az emberi agyhoz hasonlatosan kellene működnie. A megjelentetett szövegek jelentése alapján igazán egyszerűen lehet hozzáértő, a téma iránt érdeklődő, vagy abban már szakértő csoporttagokat találni.

Nagy élményt jelentett e héten az SL-ben való munka is. E hétfő volt az első, amikor nem remegett a kezem, ahogy rákattintottam az ikonra a belépéshez. Viszonylag nyugodtabban tudtam koncentrálni, bár nálam jobban nem tud senki eltévedni a lehetőségek óriási tárházában…ez alkalommal is több kérdést sikerült  átugranom úgy a kitöltendő tesztben, hogy azt sem tudtam mit és hogyan nyomtam meg…de a végére azért kialakult. Az pedig, hogy bizonyos funkciókról még véleményt is kérnek tőlünk igazán megtisztelt és igyekezettel vértezett fel.

Muszáj egy kissé átnyergelnem a digitális eszközökről és alkalmazásokról egy gondolat elejéig a hét másik előadására. Mivel a tanár úr ismételten kiemelte azt a számomra is sarkalatos pontot, amely ezen eszközök, alkalmazások létének, használatának értelmét alapozza meg az oktatásban. Tehát lehet akármilyen fantasztikus, újabbnál-újabb, tematikusnál-tematikusabb, fejlesztőnél-fejlesztőbb egy digitális eszköz, program, amennyiben az alkalmazásához rendelt módszer hibás, nem lesz eredményes maga az eszköz sem.

Pontosan ennek érvényesülését érzem pl. a „konnekt csoportosok” esetében a mindmeister gondolattérképénél. Ahhoz, hogy a térképet egyáltalán el tudd kezdeni szerkeszteni az egész tananyagot át kell gondolnod, kiemelni a lényegi elemeket, logikus sorrendbe rendezned, megtalálnod a kapcsolódási pontokat. Aztán maga a térkép-rajzolás már pusztán technikai kérdés, ám mire oda eljutsz, már a fejedben van az aznapi tanagyag zanzája.

Mindemellett igazán elgondolkodtatók Kincsei Attila szavai a technológiai eszközök és alkalmazások tekintetében: „a technológia nem elszabadult és önjáróvá vált szörnyeteg,(pedig sokan úgy képzelik!) melyhez csak alkalmazkodni lehet, hanem társadalmi konstrukció, amely – amellett, hogy átalakítja életünket – a társadalom által formálódik”

Jóllehet magam is azon csoporthoz tartoztam, akik mumusként gondoltak a digitális eszközök sokaságára, most roppant módon szeretnék ahhoz a társadalmi csoporthoz tartozni, aki nemcsak kullog az információtechnológiai újdonságok nyomában, nemcsak kapkodja a fejét, és igyekszik bepótolni, beszerezni a „digitolltartójából” hiányzó színesebbnél színesebb, újdonatúj eszközöket, hanem alkotó módon, „formálóként” is részt vehet ezek alakításában. De talán, a realitások talaján állva, elégedett lehetek annyival is, hogy óriási mennyiségű információt kaphattam, eddig kihasználatlan alkalmazásokat építhettem be a mindennapjaimba, és egy bizonyos perspektívikus szemléletmódot is megismerhettem, amely ezen az IKT-eszköz kavalkádban segít a tolltartó praktikai szempontú, hasznos megtöltésében, folyamatos töltögetésében. Úgy vélem, ezen elv alkalmazásával mindenki azonosulni tud. (…majd elfelejtettem, meg kell kérdeznem Fehér Pétert arról a facebookon általa ismertetett programról, amely segít, hogy a google ne tudjon információkat továbbítani az interneten tett „lépéseinkről”, mert azért egy rendőrnek a biztonság mégis a legfontosabb…)

Eszközrendszerek és alkalmazások

A tanári felszólításnak eleget téve, azonnal egy régi idézet jutott eszembe: „Vajon ment-e a könyvek által a világ előbbre?”  Ugye milyen megmosolyogtató és költői kérdés ez? Pontosan ezen jártak a gondolataim,  miközben az előadásban elhangzott a kérdés: „Van-e értelme ezen ismertetett digitális kavalkádnak?” Elnézést a kissé erős jelzőért, de dacára a gyönyörű és áttekinthető rendszerezésnek, sokak számára mégis kaotikus állapotokat idézett az előadás. Már csak amiatt, mivel annyira „hedonisztikusan” bőséges, hogy digitális szegénylegény legyen a talpán, akinek elegendő lesz a meglévő hamuban sült pogácsája addig, míg ebben a digitális rengetegben eligazodik.

Visszatérve a kérdésre, ezt is költőinek érzem, és teljesen egyértelműen válaszolnék rá igennel. természetesen mindenképpen előrevivő ezen rendszerek, alkalmazások, eszközök beépítése mindennapjainkba.  Direkt nem úgy fogalmaztam, hogy az egyén mindennapjaiba. E terület is oda tartozik, amelyet úgy fogalmaztak meg, hogy „csakis az egyéni igények alapján adagolandó”. De aki egyszer ráérzett a saját szakterületén igénybe vehető digitális alkalmazások, eszközök jótékony hatására, szeretné azt a lehető legtökéletesebben kihasználni, és időt és energiát áldoz a további ismeretekre. Saját fordulópontom e területen, persze a digitális őskorban egy megtartandó prezentációra való felkészülés volt, amelyben nagy gondot okozott egy kokaincsempész boncolásának képeit „esztétikus” módon megjeleníteni. (Bocsánat az azért fontos, hogy a gyomrában csempészte az anyagot, 64 kicsi gumikapszulában, amelyekből egy kiszakadt.)  Az előadás egy megvágott videó beszúrásával igazán jól sikerült.

Természetesen nem várhatjuk, hogy pl. a Deliciosus közösségi könyvjelzői alkalmazása úgy terjedjen el a közösségben, mint a vírus, de idővel, az alkalmazások, lehetőségek ismertsége és elismertsége is bővülni fog. A legfontosabb az lenne, hogy ezen lehetőségek mindenki tudomására jussanak és az egyén saját érdeklődési körének, szakmájának, hobbijának, munkájának megfelelően tudjon választani és alkalmazni őket. És máris itt vagyunk az oktatásnál, a tanári kompetenciáknál. Kedvenc professzorom egyik mondása volt, hogy az embernek nem kell mindent tudnia, de azt igen, hogy hol keresse. Ez esetben is valami ilyesmit kellene elérnünk, hogy tudjuk azt, hogy milyen lehetőségek rejlenek a digitális eszközökben, alkalmazásokban és azt a saját igényeinknek (szakmai magán) megfelelően tudjuk használni.

Azt azonban, hogy ezen az úton nem elindultunk, hanem már nagyon is haladunk, mi sem bizonyítja jobban, mint az a kijelentés, amely elhangzott az órán, miszerint már túlléptünk az email cím hiányán, és az számít cikinek, hogy valaki a skyp-on nem elérhető. Mint minden újdonság, ezen alkalmazások elterjedéséhez, funkcionalista szemléletű használatához, előnyeinek, lehetőségeinek feltérképezéséhez és alkalmazásához is idő kell. Mégpedig nem kevés…gondoljunk csak arra, hogy a könyvek esetében csak olvasni kellett megtanulni, és az összes könyvet tudtuk „használni”…ehhez csak annyit, hogy még ez sem teljes, rengeteg funkcionális analfabéta akad köztünk a mai napig, és még mindig van olyan, aki a gyanusítottkénti kihallgatásáról szóló jegyzőkönyvet is x-et téve „írja” alá. De térjünk vissza a digitális eszközökre, amely esetben viszont a szinte végtelen lehetőségek tárháza tárul elénk, amely szinte percenként bővül is új és újabb alkalmazásokkal. (Az előadáson elhangzottak alapján csak web2 alkalmazások száma 200 körüli, amely folyamatosan nő!)

Egy kicsit átfogalmazott idézet jutott eszembe: „A digitális alkalmazások –eredetiben külföld, ami ebben az esetben tökéletesen igaz, hiszen egyes részei ismeretlenek- a kamaszkor  földrajzi változata, amikor túl nagy a világ, én pedig túl bizonytalan vagyok.”(David Van Reybronek)

Hogy egy kicsi „felmentéssel” tudjak élni az egyének felé, az alkalmazásokban való kezdetlegességre, illetve tájékozatlanságra, felidéznék egy tavalyi kis- és középvállalkozások  körében végzett felmérési eredményt. Az európai kis- és középvállalkozások nem használják ki a digitális világ előnyeit  - állítja az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants)  kutatása. A világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezetének 2011 harmadik negyedévében végzett vizsgálata 661 európai válaszadó véleményét vette figyelembe. Pedig, ha valakinek, nekik aztán érdekük lenne mind a gyorsabb, megbízhatóbb ügymenet, mind a beosztottak ellenőrzésének lehetősége folytán.

Ám az egyének szintjén ez még kezdetlegesebb, hiszen az előadáson is elhangzott, hogy sokan el sem tudják képzelni, hogy „az ismerőskeresés után is van élet pl. a facebookon”. Ugyanakkor vannak olyanok, akik már azt nem tudják elképzelni, hogy volt életük a különböző alkalmazások, közösségi oldalak, különböző tartalommegosztók nélkül. Ők azok, akik legelsőnek „lájkolják” a tanári hozzászólásokat, 00.19 órakor még twitteren tweet-eket osztanak meg a csoporttal és 04.39-kor már felhívják a figyelmet egy új cikkre a „technet-en”. Igen, bizonyára vannak olyanok, akik már nem tudnak mértéket tartani a kínálat bőségében és veszélyes mértékben váltanak az online és offline „üzemmód” között az utóbbi rovására. Ezt a veszélyt azonban én nem értékelném olyan mérvűnek, amely az emberiség jövőjét veszélyeztetné. Mint minden területen pl alkoholisták, munkaalkoholisták, játékgép-függők itt is előfordulnak extremitások, ám egészséges szemlélettel az arányok tökéletesen megtarthatók. Sőt, az online eszköz, alkalmazás a legtöbb esetben segítséget nyújt, támogatja és új lehetőségek bevonásával megújítja, izgalmassá, termékennyé teheti, teszi az offline tevékenységet. Jó példa erre az online közösségek közül a Moly.hu, ahol egy teljesen hétköznapi tevékenység támogatására jött létre egy portál, amely merőben új, érdekes tevékenységeket produkált, ahol az offline-online tevékenységek mintegy vállvetve küzdenek egy nemes célért. Ugyanilyen, bár meglehet, hogy egy kicsit izgalmasabb online „eszköz” a geolokációs  alkalmazások közül a geocaching. Itt egy online alkalmazás egy offline tevékenységet támogat, amelyben egy külső, szabadidős tevékenységet online eszközökkel irányítanak és közösségbe szerveznek.

Joseph P. Forgas 1985-ben, a klasszikus A társas érintkezés pszichológiája c. könyvének előszavában azt jósolta, hogy  a társas kapcsolatok összetettebbé válása miatt, készségeink közül egyre nagyobb szükségünk mutatkozik majd  a közvetlen  interakciók megfelelő kezelésére. Hol volt ekkor még az internet ilyen mértékű elterjedése. 2007-re már az észak-amerikai egyetemisták 94%-a használta napi rendszerességgel a Facebookot barátaival való kapcsolattartásra. 2008-ban pedig már elnökválasztást is segített nyerni az online eszközrendszer tematikus és hatékony használata. E területen érzékelhető legpregnánsabban az alkalmazásterületek, alkalmazók "robbanásszerű növekedése.

Természetesen az online lehetőségek végtelen eszköztárát lelkesen üdvözlők mellett hallatják hangukat az „ördögtől valóság és elkárhozás” hívei is. Itt elsősorban a használat következtében elvesztett realitásérzéket, offline kapcsolatok elcsökevényesedését, a virtuális térbe való teljes beolvadást vizionálják. Itt egy kis kamera segítségével bármikor „facebook-üzemmódba” kapcsolhat az ember, egy lépésre vagyunk attól, hogy az élettani funkciók is nyilvánossá váljanak. Big Brother pedig bárki lehet, akinek visszaigazoltuk a bejelölését.

Nagyon érdekes megfogalmazása az információ ilyen mértékű bőségének, amikor a mai kor emberét úgy jellemzik, hogy „információsan túltáplált” (Nagy Tamás). Itt, a lelki egészséget féltők esetében, már megszületett az addikciós család legújabb tagja, információmegvonási rendellenesség néven. Sőt, már világszerte számos intézmény várja tárt karokkal a jövevényt, így például Dél-Koreában a poroszos nevelési módszerekkel operáló leszoktatótáborokban, vagy éppen az USA-ban működő internetfüggőségre specializálódott egészségügyi központok bármelyikében. Kétségtelenül akadnak szélsőséges esetek, de egyáltalán nem kell attól tartani, hogy „túladagoljuk” magunkat az információval. Az információkat feldolgozó rendszerünknek ugyan ilyenkor végeláthatatlanunk, szakadatlanul szűrni kell a ránk zúduló adatáradatot, az pszichikai megterheléssel járhat. a megváltozott külső körülményekre válaszul egyre emelkedhet szervezetünk ingerküszöbe, viszont több kísérletből kiderült, hogy ez a változás a környezet lecsillapodása mellett könnyen visszafordítható.

Tehát zárógondolatként, legyen akár szó: facebook, google, linked in, tet háló, moly.hu, meetap, moodle, mahara, twitter, tumblr, edublogs, foursquare, panoramio, geocaching, wikipedia, deliciosus, slideshare, prezi. docs.google, scribd, issuu, mindmeister, picasaweb, 360cities.net, skyp, youtube, yustream alkalmazásokról, az, hogy az egyén ebből mit hoz ki saját magára nézve, az csakis az egyénen áll vagy bukik…tehát ahogy a nagy erőt is lehet gyilkolásra de életmentésre is használni, ezeket is lehet értelmesebbnél értelmesebb módon alkalmazni, de meg is lehet ragadni az ismerőskeresés, kukkolás szintjén. Egészséges lélekkel egészséges mértéket lehet tartani. Ezen eszközök esetében alapigazság, hogy kihasználni kell tudni őket!

Az internetfüggőség, gondolkodás-elkorcsosulását okozó hatásáról pedig csak annyit, amikor elkezdődött a fiatalság virtuális, igazi világot átfogó, stratégiai játék-őrülete, minket szülőket teljesen kétségbe ejtettek azok az iskolapszichológusi jóslatok, amelyek egy elbutult, teljesen elszigetelődött, viselkedészavaros, közösségben megnyilvánulni képtelen gyereket vizionáltak. Ezek után a nagyfiam olyan szinten tudta használni az angolt a játék közben, hogy felsőfokú nyelvvizsgát tett (persze nem mondom, hogy csak ennek segítségével), az együtt játszó csapatával pedig (voltak  amerikai, angol, kolumbiai, japán küzdőtársak) Angliai utat szerveztek az onnan becsatlakozó társukhoz, és a Kolumbiából „bejátszó” kislányt pedig az egyik csapattag vette feleségül, egyébként pedig a magyar résztvevők több éven át nyáron  néhány napot együtt töltöttek., teljesen offline. Szóval hol van itt az elszigetelt „elefántcsonttorony”-vízió?

Post  scribum:  csak azt merem remélni, hogy a két kép közül egyiknek sem leszek a képviselője! Ja, és a legelsőnek  sem szeretnék!