oktatási környezet

Nagyon elgondolkodtató az a kis idézet, amelyet az egyik Komenczi könyv lapozgatásakor olvastam: „A tanítás és a tanulás technikájának az a magas foka, amelyre most el akarunk jutni, az elmúlt évszázadokban nagyrészt ismeretlen volt. Ezért hemzsegett a tudomány és az iskola a megerőltetően nehéz munkától, bizonytalanságtól és fecsegéstől, ezért volt tele hibákkal és tévedésekkel, olyannyira, hogy csak azok szerezhettek magasabb képzettséget, akik kiválóan tehetségesek voltak.”

Comenius: Didactica Magna

Hol vagyunk már az arisztotelészi, platóni, sétálva oktató és egyéb iskolák módszereitől, helyszíneitől és környezetétől. És mégis ugyanott tartunk. Persze ez csak egyetlen okból kifolyólag lehetséges, ma is tanulóról, tanárról, elsajátítandó ismeretekről és természetesen a mindezt körülvevő oktatási környezetről van szó.  Ezen iskolákban a mindent meghatározó és azt sikerre vivő tényező maga a kivételes oktató volt.

A témában megtartott előadás mindent összefoglaló, legfontosabb „zanzáját”, véleményem szerint Ollé tanár úr az óra középtáján fogalmazta meg: „sokszor hallhatjuk, hogy a távoktatás nem hatékony.  A távoktatás azért nem hatékony, mert rosszul van megcsinálva!” Tehát nem a távoktatással van a probléma, hanem magával az azt irányító oktatóval. Persze ennek igazsága ugyanúgy érvényes egy kontakt oktatási tevékenységre is. Bármilyen oktatási tevékenységről, környezetről, támogatott technikai eszközökről is legyen szó, ezeknek hatékonysága egyedül az összes oktatási környezet „állandó berendezése”, az oktató kezében van.

Az oktatási környezetek színtereinek négyes felosztása egyben egyértelműsíti az ott alkalmazott eszközrendszer, illetőleg a tér és idő „használatának” viszonyát:

1.       Kontakt oktatási tevékenység

    ez esetben megköveteli a személyes jelenlétet, hálózati kapcsolódás kizárva

  az oktatási folyamat zárt környezetben folyik, ám ez nem azt jelenti, hogy a tanár nem alakíthat ki szimulációs       helyzeteket, nem alkalmazhat szimulációs eszközöket az információ és kommunikáció folyamatában azonban nem alkalmaznak elektronikus eszközöket

2.       On line eszközökkel támogatott oktatási tevékenység

    térben és időben jelen vagyunk, de hálózatba kapcsolódva, tehát on-line is

    információ és kommunikációs folyamatok interaktívak, környezeten belül és kifelé is

    az egyéni hálózatba kapcsolódás a jellemző, a számítógépterem helyett

3.       Blended learning környezet

    térben és időben részben eltér vagy változó az oktatási folyamat

    az információ és kommunikáció szinkron idejű

    kontakt és online tevékenységek aránya nem különbözik jelentősen

Ehhez a formához fűzte hozzá tanár úr, hogy általában elmondható, hogy ez az oktatási forma hatékonyabb, amennyiben előtte személyes kontaktus, találkozó volt a szereplők között. Ez mindenképpen továbbvihető, a negyedik pontra is.

4.       Távoktatás mint oktatási környezet

térben eltérő, időben részben eltérő oktatás, amelynek csaknem egésze on-line valósul meg

közvetett folyamatszabályozási eszközökön keresztül

Ugyancsak fontos lehet, a tanulást segítő elem, ha az itt részt vevők szintén személyes ismeretségben vannak egymással. Ennek pregnáns példája volt az utóbbi SL konzultáció, amikor a kiscsoportos feladatmegoldásnál dolgoztak a csapatok. Sokkal hatékonyabb, nem kevésbé jókedvűbb volt a munka, amikor az egymással szimpatizáló, ismerősök kerültek egy csapatba. Meg is lett az eredménye, a kissé hosszabbra nyúlt esti befejezést követően sokan még ott maradtunk, átbeszélni a történteket, illetve gyakorolni néhány tevékenységet. Tehát az oktató alapvetően többet is elért, mint néhány ismeret jelen idejű átadása, a nebulókat további, saját ismeretszerzésre késztette.

Az oktatási környezet témája azonban csakis rendszerszemléletű megközelítéssel vizsgálható, hiszen mit érne egy sokadik generációs, legeslegmodernebb, legeslegtöbbet tudó kütyü a használói, a környezete, és egyáltalán az összes folyamatban részt vevő elem nélkül.

A rendszerben való gondolkodás nem más, mint lényeglátásra való törekvés. A vizsgált rendszert mindig a maga valóságos környezetébe helyezve, a környezeti hatásaival, elemeivel, kapcsolataival, folyamataival, irányíthatóságával együtt kell elemezni.

H.Coombs, "Az oktatás világválsága" c. könyvében a rendszerelemzés fő célját így határozza meg:

• módszert adni az oktatási rendszer vizsgálatához, elemzéséhez,
• az alkotórészek kapcsolódásának hatását vizsgálni a jó és a rossz működés mutatói alapján,
• az oktatás szervezett folyamatának hatékonyabb, célszerűbb működtetése.

 Az elemzés szerint a rendszernek vannak:

• bemeneti tényezői
• folyamatrészei, amelyek a rendszer céljainak kielégítésére hoztak létre
• kimeneti eredményei

Ezek dinamikus, szerves egészet alkotnak. Ha pedig valaki fel akarja mérni az adott oktatási környezet hatékonyságát, hogy megjavíthassa teljesítményét és értelmesen tervezze meg a következő lépéseket, egységes egészként kell megvizsgálnia a lényeges alkotórészei közötti összefüggéseket, amelyben minden hat mindenre.

(Dr. Földes Zoltán)

Coombs szerint, ha csak egyetlen tényező változik az oktatási folyamat rendszerében s a többi változatlan marad, akkor van esély arra, hogy voltaképpen semmi nem változik. Valahogy úgy képzeli, mint egy szorosan egymásra simuló hagymafej héjai, amelyben lehet, hogy az egyik héj vastagabb lesz és megújulna, de még mindig takarja a többi, régi héjacska. (Az előzetesen felhozott példa ennél jóval kategorikusabb volt, mert egyenesen a földtörténeti, geológiai réteglerakódásokhoz hasonlítják az oktatási rendszerünket, jelzem néhány pedagógus esetében ez helytálló megállapítás. Maga az előadónk is említést tett némi oktatói ellenállásról, például az SL-beli oktatással szemben.) Az oktatási környezet, a taneszköz-rendszerek tehát sokoldalú kölcsönhatásban vannak a módszerekkel és szervezeti formákkal. Egyként funkcionálnak és alapvetően befolyásolják annak hatékonyságát.  Ám ebben a rendszerszemléltben az oktatási környezet, az alkalmazott technikai eszközök már nemhogy az alrendszere az oktatási folyamatnak, de a tartalom-, módszer rendszerével egyenrangú, azokkal természetesen kölcsönhatásban is lévő, párhuzamos rendszer.

Ebben a rendszerben a virtuális oktatási környezet technológiája az, amely társrendszerként, egyedülálló bonyolultsággal, sokrétűséggel, alkalmazási feltétellel és egyben lehetőséggel mind az oktató, mind a „nebuló” részéről óriási energiákat követel.

Számomra ezen kurzuson, illetve jelen előadáson belül nem csak a legérdekesebb, de „legfélelmetesebb” elemet is a virtuális oktatási környezet technológiája jelenti. A legnyomatékosabban hangsúlyozásra került, hogy ez nem játék alapú környezet, jóllehet néhányan ezt vélelmezték. Ebben a környezetben nincsen gyűjthető élet, pontok, nem halunk meg és nem nincsakuzzák, ölik meg vagy rabolják ki egymást a résztvevők (nos, itt szeretnék inkább rendőr lenni és nem a mostani valóságban!) A környezet és a személyek sem valósak, hanem formázott 3D-sek. A részben valós közeg korlátaitól mentesített 3D tér.

Minden olyan szépnek, sterilnek és zökkenőmentesnek hangzik…mindaddig, míg meg nem hallottam az előadás végeztével engedélyezett kérdések közül a legégetőbb problémát megfogalmazót:  hogyan tudom megnézni az avatárom tarkóját, mert elöl megcsináltam a haját és tudni akarom, hátul is jól áll-e?!

Itt kristályosodott ki egyértelműen, hogy az oktatási környezetben az ott tevékenykedő nebulók jelentik a legnagyobb kihívást, mid az oktató, mind a környezet szempontjából. Vajon miért nem az volt a feltett, legfontosabb kérdés, hogy az SL postaládájának post card fogadásakor milyen programozási lehetőségei adódnak, vagy valami efféle? Hát mert a tanulók csak két csoportra oszthatók, és itt nem az igyekezet vagy az előzetes tudás az, amit még fontos szem előtt tartani, hanem hogy nők és férfiak képviseltetik magukat. És itt őszinte nagyrabecsülésemet is szeretném kifejezni több hölgy kurzustársammal szemben, akik férfiagyat megszégyenítő profizmussal közlekednek ezen világban. Ám mégiscsak fontos az oktatási környezet a folyamat minősége szempontjából, és nemcsak a külső környezet, hanem a virtuális SL környezeten belül a saját, bocsánat avatárkülsőnk is. Igen, láttam, hogy néhány avatárhölgy kurzustársam egy konzultáció alatt is képes átöltözni és frizurát váltani. Ezért volt meglepő számomra az idézett felmérés eredménye, amelyben azt állapították meg, hogy az SL-ben tevékenykedők számára kevésbé fontos a köréjük „épített” környezet, hiszen itt az interakciókra koncentrálnak a résztvevők. Nos, a női avatárosoknak fontos a külső, még avatárkorukban is! Nem is egyszerű az ilyen környezetben oktatók dolga, amennyiben érdekes, inspiráló és magával ragadó órát akarnak tartani. Egy azonban biztos: az oktatási környezet alakításakor elengedhetetlen, hogy tükröket feltétlenül szereltetni kell az avatárok öltözőjébe, hogy ilyen hiányosság ne fordulhasson elő! (Mondja ezt egy nőnemű, akinek férfi avatárja van...)