Digitális kockázatok - esélyegyenlőtlenség

Digitális esélyegyenlőtlenségek – kockázatok

Az előadás hallgatása közben ugrott be ez a kis idézet, melyet az „őskori” tanárképző főiskolámon előszeretettel mutogattak, határoztak meg szakirodalomként nekünk: "Kísértet jár közöttünk, s ezt még csak néhányan látják tisztán. Ez nem a kommunizmus vagy a fasizmus szelleme. Egy új kísértet: a teljességgel elgépiesített társadalomé, amelyben minden a materiális teljesítmények maximalizálásának és a fogyasztásnak van alárendelve, amelyet számítógépek irányítanak. Ebben a társadalmi folyamatban az ember maga is átalakul, részévé válik a totális gépezetnek, ugyan jól táplált és szórakoztatott, de mégis passzív, tespedt és érzelemszegény. Az új társadalom győzelmével eltűnik az individualizmus és a privát szféra…" ezekkel a sorokkal kezdi Erich Fromm A remény forradalma - a humanizált technológia felé című könyvét - a hatvanas évek végén (Fromm, 1968:1).

Óriásit fordult a világ, hogy kialakulhasson a mai helyzet, amelyben nemhogy passzív és „elgépiesedett agyú” a mai kor „technikai alárendeltségben élő embere”, hanem esélytelen egyes társadalmi szférákban, hogyha e területet nem uralja a lehető tökéletesebben. Sőt, a veszteség természetesen kétirányú, mint egyén is veszít és a társadalom, a közösség is azzal, ha ő kimarad, lemarad, nem kamatoztathatja személyes kompetenciáit ezen a téren. Ahogy ezt már Csányi Vilmos is megfogalmazta a Van ott valaki c. könyvében (Typotex 2010.): „a csoportélet modellezhető költség-nyereség egyenletekkel…”.

Alapkérdés a technikai eszközök biztosításában a gazdasági jelleg, mindig is lesznek lemaradók, akik képtelenek a legegyszerűbb technikai háttér megteremtésére is. Emellett olyanok is lesznek, akik az ingyenesen rendelkezésre álló technikákat sem fogják használni (ustream, blog), tehát a szűkölködés mellett megfér a pazarlás is. Talán jól átgondolt taktikával, hatékonyabb eszközökkel-, alkalmazásokkal-, lehetőségekkel való sáfárkodással, az előbbi negatív különbségeket is lehetne bizonyos fokig orvosolni.

A bemutatott „álprobléma” effektus egyértelműen valós jelenség akár magán-, akár szakmai-keretek között szemlélődünk. Talán egy kis belső bizonytalanság, félelem, és kényelmesség is hozzájárul ezen kritikus feltételek szuperpozíciójában. Azt viszont a legfontosabb gondolatként értékelném, ami az előadótól e gondolat végén elhangzott: „nem szabad a kettőt összemosni (lsd. lyukas tető és digitális tábla), mindkettő alapszükséglet a gyerekeknek”  Úgy vélem, valahol itt kezdődik el a későbbiekben tárgyalt „kettős vesztesség” kialakulása is.

Számomra a hét legizgalmasabbnak ígérkező témája a technológiai kockázatok között foglal helyet. És itt nem az órán is említett „ne tegyük közzé facebookon, mikor megyünk nyaralni” típusú, triviálisnak és egy kissé már elcsépeltnek is hangzó ügyekre gondolok. Bár azért az ilyen jellegű figyelmeztetéseket sem lehet elégszer ismételgetni, mindig lesznek, akik nem viselkednek a racionalitásnak megfelelő módon. Az informatikai biztonság, az informatikai bűnözés az egyik legnagyobb probléma napjainkban, amely folyamatosan bővül is. Az informatikai biztonság megteremtése alapérdeke egyénnek és bármiféle szervezetnek is. „Sajnálatos módon” itt is emberek működnek, akik gyarlók, érdekvezéreltek és becsaphatók.…tehát e tekintetben kétféle emberrel találkozhatunk az online térben is: áldozattal és potenciális áldozattal.

Mint minden bűncselekménynek, itt a virtuális térben elkövetetteknek is számtalan fajtája, formája, módszere létezik.

Külön kategóriát képeznek az adathalász, fisching elnevezésű bűncselekmények, amikor preparált pl. bármelyik pénzintézet oldalát lemásolva igyekeznek adatainkhoz hozzájutni az elkövetők. Ezen deliktumokra látható itt néhány példa.

Természetesen ilyen támadások nem csak magánszemélyek, de pénzintézetek ellen is indulhatnak. 

  

A legjellemzőbb IT támadások:

            webhelyrongálás

            felhasználó támadása

                        azonosítók megszerzése

                        adatforgalom megszerzése titkosítás előtt

                        gép memóriájában maradt adatok felhasználása

            kockázatos felhasználómagatartás kihasználása

                        jelszókezelés

                        idegenkedés a tokenektől (pl.banki tranzakcióknál, mobilbanking)

                        gyenge biztonsági színvonalú PC védelem (patch, vírus, spam, spy, firewall)

            rosszul megírt alkalmazások

                        gyenge bemenetszűrés

                        XSS, beégetett és tárolt jelszavak

                        gyenge kriptográfiai algoritmusok

            szolgáltatás megtagadtató  -(DOS, DDOS)- sávszélesség, erőforrás elfogyasztása

            közvetítéses támadás (MITM)

Nem újkeletű elkövetési magatartás pl. az un. „libanoni csalás”, amikor valamiféle nyereményt csillantanak meg a kiszemelt orra előtt pl. online lottón nyert milliárdokat, de csak akkor tudják a német nyereményt honosítani, ha a díját előtte a szerencsés flótás befizeti; távoli, elfeledett, izraeli rokona elhunyt és rá hagyta minden vagyonát, ám az izraeli örökösödési illetéket be kell fizetni és akkor utalhatják az örökséget.

Beláthatatlan terrabytnyi mennyiségű az az információ és műveleti manipuláció, amelyet illetéktelen behatolással, jogosulatlan belépéssel, gépidőlopással, szerver elleni támadással, programmanipulációval okoznak. A legtöbb esetben ezek ki sem derülnek, csak azt érzékeli a felhasználó, hogy jóval lassúbb és lomhább lett a gépe, ám nem is gondol arra, hogy valaki a háttérben dolgoztatja azt. Pl. az NNI (Nemzeti Nyomozó Iroda 2009.) első, grandiózus torrenthálózat-felderítése 1200 terrabytnyi adatmennyiséggel egy magyar egyetem belső szerverközpontjába vezetett.

Igen, egyetértek tanár úr azon kijelentésével, hogy: „A legnagyobb veszély, hogy nem a reális veszéllyel foglalkozunk!”  Ám bármilyen veszéllyel is kell számolnunk a digitális kockázatok esetén, a legeredményesebben a megelőzéssel, védekezéssel tudunk ellene tenni. És úgy gondolom, ez minden esetben egyéni nézőpont megítélése is!

Érdekes volt látni a nyolc pontban összefoglalt függőségi kritériumokat. Amikor az online jelenlét időintervallumának nagyságáról olvastam, a legelső, ami eszembe jutott, egy másik  függőséggel, az alkoholizmussal kapcsolatos. Tudniillik az, hogy nemcsak az alkoholista, aki minden nap az árokba issza magát. A szakirodalom azt is alkoholistának aposztrofálja, aki rendszeresen, kevesebb mennyiséget, akár egy pohár bort, de tendenciózusan pl. minden nap este megiszik. Aztán elhangzott itt is a kulcsmondat, amely mindent helyre tett: „nem a mértékkel arányos a függőség”.

Az oversharing –túlmegosztás- számomra ugyanolyan kóros személyiséget feltételez, mint az, akinél az online jelenléttel adott, anonimitás csökkenti a másokkal való kapcsolat lehetséges szorongását. Már a pszichológusok, pszichiáterek is felfedezték az online tér lehetséges felszabadító tulajdonságát, és vitatkoznak azon „kell-e új díván a pszichológiai rendelőkbe?” Ez azért sarkalatos kérdés mostanában, mivel a tapasztalatok szerint, az a fiatal, aki közvetlen helyzetekben zárkózottnak mutatkozik, elektronikus kommunikációban egy nyitott, ismeretlen oldalát mutatja meg. Ez az a hatás, amikor az anonimitás csökkenti a másokkal való kapcsolat lehetséges szorongását. Ugyanezen okoknál fogva, a mértéktelen információmegosztás saját személyéről visszaüthet. Hiszen, ha jobban belegondolunk brki lehet „big brother”, ha visszaigazolják.

Az pedig a legjobb és legelgondolkodtatóbb zárómondat, hogy: „ami az internetre egyszer felkerült az nyilvános és elérhető!” Ezért kell a lehető legelőrelátóbban belépnünk és haladnunk bármerre is ebben az izgalmas, nagy lehetőségeket rejtő, óriási bukásokat és pofonokat is tartogató digitális világban.