Digitális állampolgárság

Digitális állampolgárság

Ismételten revideálnom kell nézeteimet a téma kapcsán, miután az előadást meghallgattam…sajnos ez már nem először fordul elő a megadott témacímek ismeretében megjelenő bizonyos előfeltevéseimmel. (Ám úgy gondolom ezért is vagyok itt többek között.) Egyik blogbejegyzés kapcsán kialakult párbeszédben én is teljesen félreértelmezett jelentéssel érveltem amellett, hogy bizony az y generáció tagjai szinte kivétel nélkül digitális írástudók. Most átértékelve kicsit megijedtem, ám másrészről meg is nyugodtam.

A kompetenciáról való gondolkodást teljesen új alapokra helyezte, megváltoztatta a technológia, amely alapvetően határozza meg azt is, hogy mit és hogyan tanuljunk. A kompetenciák e téren: ismeret, attitüd, érték hármasában jelennek meg. Bár azért megtalálhatjuk a klasszikus kompetenciajelentést is benne, jóllehet kis „áthallással”: hatáskör, illetékesség, hozzáértés, alkalmasság, képesség. A kompetencia ilyen jelentésében alapelem a hatékonyság, hozzáértés motívuma, késztetés a környezettel való hatékony viselkedés elsajátítására, a cselekvés, a tárgyakkal, eszközökkel való bánni tudás, az 'én csinálom' sikere.

Első hallásra fenntartásokkal viseltettem azzal a kijelentéssel, mely szerint a kompetencia fontosabb, mint a technológiai tudás! Ám végig kellett hallgatnom a gondolatvezetést és elég volt egy saját kapcsolódási pontot találni, hogy beláthassam igazát. Munkahelyemen az elmúlt évek fejlesztései kapcsán bevezetésre került egy országos rendszer, melynek használatával, könnyebb, gyorsabb munkafeltételeket akartak teremteni számunkra (nem mellékesen azonnali és minden elemre kiterjedő ellenőrzési lehetőséget is).

A roppant „találó” ROBOTZSARU elnevezésű program elsajátítása sokaknak másfél év alatt sem sikerült, magával vonva több fenyítést és parancsnoki megrovást. Számomra is meglepő volt, hogy nem elsősorban a régi, idősebb kollégák tagadták meg és ócsárolták a rendszer használatát, hanem sok fiatalabb, lásd y generációs is! Összevetve az ő rendőrszakmai hozzáállásukat a rendszer használatára vonatkozó attitüdjükkel, egyenes arányosságot tapasztaltam. Tehát aki nem győzte sorolni az új technikai rendszer használhatatlanságát, hibáit és alkalmatlanságait csak a sajátjait leplezte vele! Briliáns példáját adták az órán említett online tanulási környezetben való kifogáskeresésnek.

Ugyanakkor kicsit megnyugtatott a következő gondolat, hogy a kompetencia sokkal több, mint eszközhasználat és nem lehet beleszületni. Itt volt az én eddigi tévedésem kiindulópontja. Hiszen én azzal, hogy valaki y, z generációsnak született egyértelműen felruháztam a digitális írástudás minden szépségével, kreativitásával, innovációjával és konstruktivitásával. Ez azonban egyáltalán nincs így. Tehát akkor a születésbeli óriási hátrány az y. z-sekkel összevetve nem is annyira kategorikusan visszavonhatatlan?  Nem teljesen, hiszen a célként megfogalmazott kollaboratív használatot az is megvalósíthatja, aki kicsit „avittabb” születési bizonylattal rendelkezik, ám kellően célorientált, motivált, innovatív, illetve a digitális média és digitális környezet használatában már meghaladva a kooperáció szintjét, átlépett a közös tudás-konstruálás és új teremtése szintjére.

Szóval akkor ki is igazán digitális állampolgár? Nem feltétlenül az, aki a digitális technológia korában látta meg a napvilágot. Ahhoz a technológia emberi, kulturális és társadalmi kérdésinek megértése, jogkövető és etikus magatartás is kell, hogy társuljon, ami jóval több, mint eszközhasználat. Én már sajnos, hiába igyekszem, kapaszkodom egy egyszerű vízumért ebbe a „Digitál-államba”, soha nem tudok felzárkózni azokhoz, akik ebbe születtek! Mert lehet, hogy igazából, meggyőződésből nem lesznek digitális állampolgárok, de a honosításuk akkor megtörtént, amikor megszülettek. Belecsöppentek a jobbnál jobb lehetőségeket rejtő, technikai eszközök arzenáljába, használatuk (lehet, hogy nem alkotó, kollaboratív módon), de teljesen természetes számukra. Az én esetemben ezen a téren sajnos az oktatási folyamatban legmeghatározóbb elem volt gátló tényező: a tanári kompetenciák! Az én tanáraim a technikai eszközök tekintetében sajnos pontosan olyanok voltak, mint akikről Komenczi Bertalan ír: „Nem sok értelmét látom ugyanis annak, hogy a tegnap számítógépén, a közelmúlt szoftverjeit futtatva, a tegnapelőtt pedagógiai módszereivel próbáljuk meg a jövő intelligens informatikai rendszereinek használatára képessé tenni a gyerekeket.”

Pedig még elég sok helyen működnek ilyen pedagógusok. Tehát a tanári kompetenciákból a legfontosabb, hogy a tanuló tanulását és kvalitásait támogassa, inspirálja és maga is legyen modell ezekben, a digitális korszakbeli munka és tanulás folyamataiban. Nagyon elgondolkodtatott a tanuláselméletek közül a trialogikus tanuláselmélet, amely a résztvevők közötti tudástranszferre épít. (Paavola, Haakkarainen)  A három szereplő, akik között lezajlik a folyamat: a két vagy több résztvevő és a közösen létrehozott tartalom, amelyet kollaboratív tanulás során hoztak létre. Vajon mennyiben más lenne most a helyzetem az információtechnológiák tekintetében, hogyha a főiskolán már egy ilyen tanári kollektíva „készített volna fel a bevándorlásra az új, digitál-világba”? Talán már itt lehetne a honosítási papír a zsebemben?

Az előadás legmegdöbbentőbb fogalma számomra a „digitális hajléktalan” volt, akinek még nincs email címe sem. Egészen biztosan a rárakódott pluszjelentések miatt volt ez a hatás (hiszen sok „igazi, földi hajléktalant” igazoltattam már), de talán azért érintett a dolog érzékenyebben, mert néhány éve még nekem sem volt.

Fontos probléma véleményem szerint az online és virtuális jelenlét tekintetében, az etikai és jogi irányelvek szerinti cselekvés. Már felvetődött bennem, hogy sokkal szívesebben lennék rendfenntartó az SL-ben, bíró a facebookon. Igazán izgalmas dolog lenne egy „virtuális világbeli Btk., Be.” megalkotása, bár a régi, jó római jog alapján a szerződésből (ex contractu) eredő kötelmek megszegése, vagy pedig jogellenes cselekedetből (ex delicto) eredő jogsértések e világban ugyanúgy megvalósulnak, csak egyelőre nagyon nehéz őket realizálni. Addig is, míg ez valósággá válik, mert nem kétséges, hogy nem maradhat el e terület szabályozása sem, hagyatkozzunk a hozzáértő rendszergazdák, informatikusok stb. közreműködésére, a kialakuló digitális kultúra jogi, etikai, társadalmi kérdéseinek modellezésében. Ehhez azonban zárógondolatként hozzá kell fűznöm, hogy a meghatározott feladatok sikeres végrehajtása érdekében megkértem az egyik informatikus kollégámat, aki egyébiránt roppant nagy tudású programozó matematikus, hogy segítsen. El kell mondanom, hogy  a facebookon nem tudott eligazodni, a mindmeister-ről azt hitte, hogy egy vírus és a twitterre csak hümmögött...szóval, akkor ki is az igazi digitális állampogár???