Generációs szakadékok szélén

A legelső gondolatom – sokakkal megegyezően- a téma kapcsán az volt, hogy akkor én most egy digitális „x-(wo)men” vagyok? Bár őszintén megvallva a végén arra kellett rájönnöm, hogy én egy „gemischt” vagyok igazán, mert a ustream előadást hallgatva, teljes természetességgel írtam kézzel a vázlatot, mikor ott volt előttem a gép… Bizony a digitális nemzedékek kategorizálása kapcsán még inkább igaznak éreztem  azt a Mannheim-féle meghatározást, hogy  „attól nemzedék egy nemzedék, hogy közös élménnyel rendelkezik”. Azt a bizonyos szakadékot pedig nemcsak a nemzedékek között, hanem a most prosperáló X, Y, Z nemzedék belső variánsai között is érzem. Az én nemzedékem élményvilága nemcsak az egyik blogban említett „kacsamesés-korosztály”, hanem a ki nem használt, fel nem ismert óriási lehetőségek korosztálya. Óriási lelkesedéssel nyomkodtam egyébként a gameboy játékokat, amelyben egy 15x15 cm nagyságú , kétképernyős eszközön egy égő hajóról a tengerbe leugráló, kis négereket kellett csónakkal összeszedni és a cápák elől a képernyő másik végén lévő szigetre szállítani. A kicsi négerek egyre gyorsabban ugráltak, ám a csónakba csak négyen fértek. Rettenetes volt, amikor már képtelen voltál mindet kimenteni és a hajó körül köröző cápák felfalták őket. És én voltam az is, aki a főiskolai éveim alatt elsőként jelentkeztem basic programozást tanulni. Sajnálatos tény, hogy amikor arra kellett volna rávennem a gépet, hogy rakja tele kockákkal a képernyőt, egyszerűen nem tudtam logikusan felfogni, hogyha én ezt és ezt írom a gépbe, akkor hogyan és miért tesz valamit. Ekkor hagytam ott a számítógépes szemináriumot, pedig valószínű, hogyha akkor kitartóbb vagyok kicsit, kisebb IKT hátránnyal kezdhetem életemet a virtuális bennszülöttek világában. Ám ezt a kitartáshiányt erősítette az az akkoriban sok követővel rendelkező elmélet is, amely egyébként kötelező irodalomként szerepelt a kommunikációelmélet tantárgyak irodalmaiban: Roszak Az információ kultusza című műve. Ebben az IKT, vagyis pontosabban a pozitív jövőképet festő írásokról a témát illetően (pl.Naisbitt 1984). az író így vélekedett:”…az effajta könyvek az irodalomnak a határtalanul népszerű, „futurológiai” kategóriájába tartoznak, amely a szociológia, a képesújság-zsurnalizmus és a jövendőmondás otromba hibridjeként jött létre”

                              

Azóta is neheztelek a főiskolai tanáromra, aki ezt olvastatta velünk, és egyetértett a szemináriumváltásommal. Mit szólna vajon ma az X, Y, Z, de már (bocsánat az Alfa  is használatos) nemzedékek által elért, használt és a szó legjobb értelmében kihasznált technológiák adta lehetőségek kavalkádja láttán. Arról nem is beszélve, hogy a generációk közötti szakadék milyen mértékben mélyült el az információ-technológiai  eszközök közbenjárása kapcsán is. Az azonnali örömöt, választ, „kiszolgálást” elváró digitálisan szocializáltak, akik még egyértelműbben utasítják el a felmenőik életvitelét, céljait, még egyértelműbben kifejezhették az előző nemzedékkel szembenálló életfelfogásukat. A generációk közötti konfliktusokkal is foglalkozó Tari Annamária nyilatkozta a következőket: „Y generáció nem feltétlenül akar megfelelni egy olyan szülői mintának, amelyben a “robotoló szülő” a saját életében sem éli át az örömöket, és a hagyományos értelemben vett tekintélytisztelet sem a sajátjuk”.

Az előbbi iskolapéldája annak, hogy a hagyományos iskola a legjobb segítője, illetve gátlója lehet az egyén, a tanuló fejlődésének. Valamelyik twitter-hír között olvastam, hogy az amerikai iskolák új tantervének készítőiben felmerült, hogy teljesen elhagyják a gyermekek kézzel való írásra oktatását, és helyette gépelni fogják őket megtanítani. Úr isten, kapott a fejéhez a mi nagyágyúnk is, Vekerdy professzor, aki pedig a hagyományos iskolarendszer innovációjának, és az élménypedagógiának honi megtestesítője. Pedig az indok, amit a tengerentúli pedagóguskonstruktőrök felhoztak érvként érthetőbbé teszi, az egyébként véleményem szerint is abszurd kezdeményezést. Ők felmérték az iskoláskorú gyermekek „megnyilatkozási szokásait” és arra jutottak, hogy szinte kivétel nélkül digitális csatornákon, gép segítségével kommunikálnak, tartják a kapcsolataikat, beszélgetnek stb. És természetesen bármilyen hivatalos ügyintézést indítanak, az is számítógépet, gépelési tudást igényel. 

A mi iskoláink szerencsére ezen gondolattól még messze járnak, ám előrelépés, a sok kritika ellenére itt is látható. Lányom iskolájában is évek óta tagjai vagyunk pl. a Kis vakond csapatnak, akik internetkapcsolat segítségével különböző matematikai feladatsorokat oldunk meg és az értékelést követően eredményt is hirdetnek. Ugyanezen metodikával élő kapcsolattal lehet természetismereti és magyar nyelvi csoportokhoz is csatlakozni. Arról nem is beszélve, hogy az új angol könyvükhöz saját digitális-interaktív gyakorlósegédletet kaptak. A tanári hozzáállást, persze kivételekkel, egyre pozitívabbnak érzem. Nézzük csak a szaktanárok által folyamatosan fejlesztett, szaktantárgyi elmélyülést, tanulást segítő tansegédleteket, amelyekhez teljesen önkéntesen, pluszmunkával, minden dotáció nélkül lehet csatlakozni. Az iskolák informatikai felszereltsége is folyamatosan javul,  a másfél milliós digitális tábla kedvelt és mindennapi használatnak örvend, a tantervbe napjainkra diffundálódott az informatika. Azonban itt is érvényes a régi közmondás egy fecske nem csinál nyarat. A tanárok esetleg óravázlatokat töltenek le a netről, vagy adatgyűjtést kérnek néhány témában a tanulóktól, ám még mindig elkobozzák a mobiltelefonokat és nem tudják integrálni az információtechnológiát a pedagógiai folyamatba. Mivel ők sem aktív  tartalommegosztó-előállító  szemléletűek ezt a diákjaiktól sem várják el, sőt. Már előfordul feladatmeghatározásként információgyűjtés az interneten, ám nem adnak tartalom-szerkesztési feladatokat (pl. Wikipédia) a tanulóknak, hiszen ők sincsenek igazán tisztában a lehetőségek végtelen tárházával.

Számomra azonban, mint nagyon elgondolkodtató tendencia a további IKT fejlesztések lehetőségi, új és újabb felhasználási területei okoznak néha gondot. A legújabb kutatások, illetve fejlesztéseket bemutató "Tudományos" tweetek között találtam, hogy az anya hasára épített speciális eszköz segítségével, már az anyaméhből egyértelmű utasításokat ad a magzat az anyjának, hogy most éppen mit kell ennie, innia, mit csináljon (itt a Béta generáció!). Ugyanezen diódákkal szabályozott technika segítségével küldenek a virágok üzenetet a gazdájuk mobiltelefonjára, hogy öntözze meg őket, vagy éppen nitrogénhiányuk van.

Visszatérve a még mindennapi számítógép- és internethasználat területére, minőségi különbség figyelhető meg a különböző életkorú csoportok között. Az életkor szerepe a géphasználatban nem sokat változott az utóbbi években. A kor szerint megmutatkozó digitális megosztottság nem csökken.

A számítógép-használók átlag életkora kb. 34 év; a 14 év feletti lakosság 52-53%-át teszik ki. Az e csoportba tartozók legfiatalabbjai, a 14-17 évesek gyakorlatilag 100%-a használó, digitálisan szocializált, digitális kompetenciával rendelkező. Az ennél fiatalabb korosztályt már igazán nem kell e téren tanítani. Számukra a digitális írástudás, a teremtő használat teljességgel természetes. A szignifikáns különbséget itt a „teremtő használat” kifejezés jelenti. Amíg egy X generációs pepecsel a mobiljával, addigra ők már integrálták is a digitális kapcsolati hálójukba, beállításokat eszközöltek, és abszolút tisztában vannak a kihasználható lehetőségeivel. Véleményem szerint ezen okoknál fogva abszolút lehetetlen, (amit egyik blogtársunk kérdésként meg is fogalmazott), hogy egy digitális bevándorló benszülötté váljon…

A 30-39 évesek körében dinamikus növekedés tapasztalható az évenkénti kutatási adatok alapján, ellenben a 40-49 éves korosztálynál ez nem látszik. Ami ismét azt támasztja alá, hogy a különbség e területen nemhogy csökkenne, hanem folyamatosan nő.

A fő szociológiai változók, melyek mentén a különbségek, generációs törések kirajzolódnak a következők: életkor, foglalkozás, iskolai végzettség, anyagi helyzet, településtípus, származás, és nem utolsó sorban a használó neme. Ez számomra a legnagyobb természetességgel jelenik meg saját családomban. Uram, aki ötvenes évei elején jár és így kis jóindulattal sem lehetne „Alfa generációnak nevezni”, egyetemi diplomával, autodidakta módon sajátította el az információtechnológia adta újnál-újabb vívmányokat, számítógéppel tervez, a kommunikációs csatornákat teljes természetességgel használja, és a blogom elindításánál ő volt a mentorom… Lányom, aki 11 éves vigyázta első „lépéseimet” a facebookon. Számára lesz releváns az az új, Európai Digitális Menetrend, ami az Európa 2020 Stratégia részeként jelent meg pár hónapja. Ebben a menetrendben a digitális készségek, a digitális társadalomban, való jártassághoz szükséges készségek és tudások fejlesztése középpontban áll. Az e-skills (e-készségek, e-szakértelem) körvonalazása kapcsán a „hogyan tanuljak tanulni” és „az élethosszig tartó tanulásra való felkészülés képessége” állnak a középpontban. Magyar vonatkozásban ismert az „Oktatás és Képzés 2010” című munkaprogram által meghatározott 8 kulcskompetencia meghatározása (2005), melyek fejlesztése az új elvárásokhoz való alkalmazkodás szempontjából fontos, mely elvárások lényege: képesség az élethosszig tartó tanulásra, képesség az aktív állampolgári létre, képesség a foglalkoztathatóságra.

Az előbbiek fényében, az élethosszig tartó tanulás és digitális fejlődési lehetőség azért lehetséges „érettebb” korban is. A tanulási görbe szerint a végső életkor a tanulásra (megfelelő inspiráció és  kondicionálás esetén) jóval ötvenen felül van, de ebbe természetesen a folyamatosság óriási pluszlehetőségeket és éveket vihet.

 1997 és 2007 között a világban megtízszereződött az aktív internethasználók száma, és mára  több mint egy és negyedmilliárd (minden hatodik) ember használja a világhálót. Az Internet World Stats szerint 36 olyan ország van, ahol minden második ember használja a web-et.

Számomra az egyik internethasználattal kapcsolatos cikkben a legmarkánsabb megjegyzés az alábbi volt: „A virtuális valóságból egyre inkább tényleges valóság válik: a Second Life pénzek átválthatóvá, az e-bay eladások gazdasági tényezővé válnak.”

Az IKT eszközök közbenjárásával az őrületes változás a „világszámítógépen” villámsebességgel és megállíthatatlanul tör előre, mint egy jól megszerkesztett számítógépvírus terjed, amelyre mostanában vírusírtó programot nem fognak tudni írni!

Az esetleges problémát abban látom, hogy a digitális analfabéta szülők fennhatósága alól kikerülő, önállóan „virtuáliskodó” Alfa-, Béta generáció képes lesz-e ezt a beláthatatlan hatalmat megfelelően irányítani? Milyen is az a valóságos ”homo internecticus társadalom? Persze addig még óriási erőfeszítéseket kell tennünk, hogy a virtualitás vonatán szabadjeggyel utazó gyermekeink mellé néhány útszakaszra mi is felülhessünk, hogy a végén ne válasszon el bennünket az IKT-óceánja. És ez rengeteg időbe, energiába, pénzbe és természetesen új és új alkalmazások elsajátításából fog állni.