Információs társadalom és oktatás reflexió

A témahét ismételten érdekes gondolatokat, vitákat, eszmecseréket eredményezett, sőt ezek már talán az eddigieknél is jobban „húsbavágó” kérdéseket feszegettek, mindenki a magáénak érezte a témát.  A kommentek eddiginél is szenvedélyesebb hangneme is éreztette, mindenkire komoly hatással voltak az elhangzottak, amiről viszont szinte mindenkinek egyéni véleménye van.  Néhány fogalom, amelyet most igyekeztünk körbejárni: az oktatás, a tanulás, a tanulás motivációja, a tanítási folyamat maga illetőleg módszerei, a tanulás inspirálásának lehetséges eszközei, a közösségi tudás, ennek egyéni leképeződése, tudáskonstruálás, egy másik elme által megalkotott gondolatrendszer befogadásának, beépítésének lehetősége, egyáltalán tudásalapú társadalom, homo internecticus, hasznos tudás, tudáskoncepció változása, paradigmaváltás stb. És mindez természetesen virtuális környezetben. A blogok számos, egyéni, izgalmas és koncepciózus témát fejtegettek.

A tárgyalt tanuláselméletek tekintetében számomra Csoma Gyula megállapítása volt irányadó, aki úgy fogalmazott, hogy a tanuláselméletek közül nincs olyan, amely teljesen átfogó lenne, tehát nem a tanulás egészét érinti, csak valamelyik kiemelt oldalát, elemét állítja előtérbe.

Mégis, kiemelném az egyik elméletet, gyakorlatot az un. epochális oktatást, ami a témaheteket bevezető tanítási stratégia.Nem abból kifolyólag, mert "orákulum" az oktatás terén, hiszen azért számos gyenge pont található benne, hanem mert élményszerű, érdekes, inspiráló és egy kicsit most divatos is, pl. iskolai tudósítások a médiában nem egy frontális, de lehet, hogy briliáns óráról szólnak, hanem a nimfának öltözött magyartanárnéniről, és a faun történelemtanárról. Pedagógiai értelemben az epocha-rendszer lényege, hogy az egyes logikailag összetartozó témakörök (pl. kémia-fizika-biológia, irodalom-művészet-történelem tantárgyban) egy-egy epochán belül, tömbösítve kerülnek tárgyalásra: egy ideig nagy óraszámban van napirenden a téma, majd utána a következő időszakban a tantárgy szünetel, és más tárgy témakörére, például a művészetekre kerül sor egy másik epochában. Az epochális oktatást magyarul tantárgytömbösítésnek nevezik. (Egyébként az epocha a pedagógiában, a Waldorf-pedagógia alapelemeként került bevezetésre.)

Igaz, hogy ez esetben tökéletes összhangban, összerendezettségben látják a tanulók az adott téma minden aspektusát, ám több, problémát is megfogalmaztak az alkalmazott metodika szempontjából. Nem minden diák alkalmas arra, hogy ezen, igaz, hogy élményszerű módszerrel igazán alapos, alkalmazható tudásalapot nyerjen ki. Ám az egyik legfőbb dolog, hogy ezen oktatási módszer alkalmazására maguk a tanárok is kevés esetben alkalmasak. Hiszen erre érvényes csak igazán, hogy aki nem belső meggyőződéssel, elhivatottsággal csinálja, az inkább árt az ügynek, mint használ.

Nagy hatással volt rám a Csíkszentmihályi Mihály által megalkotott flow élmény. Eszerint az, hogy hogyan alakul valakinek a sorsa, sok tényezőtől függ: gének, kultúra, egyéb élmények. Döntő azonban, hogy mit kezdünk a lehetőségeinkkel, s hogyan használjuk ki őket.  A legfontosabb, hogy megtaláljuk az életben azt, ami örömet okoz és amiben kiteljesedhetünk. Legyen ez akár a sport, akár a művészet vagy tudomány, lényeg, hogy ezáltal jól érezzük magunkat és előbbre vigyük a társadalmat, emberiséget. Ha a tevékenység közben megtapasztaljuk a boldogságérzést, még nagyobb teljesítményre késztet bennünket…képzeljük el, hogy ezt mind a tanulásra tudjuk koncentrálni, a tanulásban tudjuk megélni a flow-t! Akkor aztán a határ a csillagos ég! Ennek a helyzetnek a kulcsa természetesen ismételten, csakis a tanár kezében van.

 A tanárszerep pedig csak bonyolódik, amikor a távoktatási környezetben szemléljük, bár erre is alapvetően igaz a megállapítás, hogy a tanár elsőszámú kulcsszereplője az oktatási folyamatnak. A digitális generációk kapcsolata azonban teljesen feje tetejére állítja a viszonyokat. Már az sem biztos, hogy kik tanítanak, illetve kiket tanítanak? Egyáltalán nem biztos, hogy a digitális bennszülött tanít… Sőt a felnőttképzésben is ugyanez a helyzet. Ám a jövőt illetően egy biztos, hogy semmi sem biztos, minden változóban van. Ahogy a tudás is relatív fogalommá vált: az IKT- s kompetenciák tekintetében fontos a megváltozott elvárásokhoz való alkalmazkodás,          ismerni kell az egyes eszközök hatásait, pszichikai szinten is- technikai és szociálpszichológiai szinten is – a pedagógiai folyamathoz konstruktívan illeszkedő alkalmazkodó eszközöket kell alkalmazni (Komenczi 2009.). És talán itt elengedhetetlen megemlíteni az ISTE tanári kompetenciái közül az elsőt, amely lehetséges, hogy minden oktatásnak az alapja kellene legyen: a tanulás és a kreativitás kibontakoztatásának támogatása.

Csapó Benő e tekintetben egyenesen forradalomról beszél „kognitív forradalomról”, amelyben a hasznosítható tudás a leghangsúlyosabb és ez a kompetencia, szakértelem és műveltség hármasában értelmezendő. A legelsőként említett és fő problémaként megfogalmazott elem pedig a releváns tudás gyors változásában látja. Érdekes, hogy a gondolatmenet végső, befejező pontja, ám hangsúlyos része a rengeteg lemaradóra koncentrál, akik esetében megállapítja, hogy: „az oktatás gyakorlatiasabbá, életszerűbbé tétele, a személyes tapasztalatokat felhasználó, azokra építő módszerek elterjesztése, a tanulási potenciál, a képességek fejlesztése, a motiváció fejlesztése, az iskolával és a tanulással kapcsolatos attitűdök formálása”. 

Egyszóval a tanítás, az iskola jövőjében én az „iskola a jövőnek” koncepcióját emelném ki, mind az egyén szempontjából, mind a közösség tekintetében ez vihet olimposzi csúcsokra. Mert, igen, tökéletesen egyetértek azzal, hogy tenni kell a lemaradók érdekében, segítséget kell adni a minél kisebb hátrány elérésében, a felzárkóztatásban. Ugyanakkor ilyenkor mindig ott bujkál a gondolataim között az is, hogy vajon milyen magasságokat, távlatokat tudnánk elérni akkor, hogyha a másik oldalt, a nagyon tehetségeseket, elöl haladókat látnánk el ezzel a „turbósító energialökettel”… Lehet, hogy most éppen a Mars felszínéről tartanánk a geológiaórát, ahonnan átruccannánk egy kis Napkitörést a helyszínről élvezni, de visszafele a Plútó levegőjéből is hoznánk mintát…De az még valószínűbb, hogy a rák már nem lenne az elsőszámú halálokok egyike. Igények, érdekek, fontossági sorrend…és mind mögött ott a nagybetűs EMBERISÉG=TANÁR+TANULÓ.