Speciális szükséglet reflexió

Egyet kell értenem az egyik blogban megfogalmazottakkal: e heti témánkról mindenki kívülállóként nyilatkozik. Pedig, talán túlságosan is elvittük a témát egyetlen irányba és a fogyatékkal élők helyzetére, speciális igényeire és az érdekükben véghezvihető, lehetséges lépésekre szűkítettük le a diskurzust.  Természetesen ez az egyik, legnagyobb és fontos feladat e téren, amely, valljuk be némi anyagi háttérrel igazán eredményesen orvosolható volna (pl. speciális programok, számítógépek, oktatási eszközök, speciális tudású, hozzáértő oktatók stb.). Ám az esélyegyenlőségnek van egy nagyon „triviális” már-már túl hétköznapinak ható oldala is, amely a népesség jóval nagyobb hányadát érinti hátrányosan, és amely fölött nagyvonalúan átsiklottunk, mintha már nem is létezne: elég ehhez az esélyegyenlőségi törvény ide vonatkozó cikkelyét fellapozni. 

A 2003. évi CXXV. Törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 8.§-a kimondja: ^a Hátrányos megkülönböztetés fogalmát és egyben tilalmát.

8. §Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt

a) neme,

b) faji hovatartozása,

c) bőrszíne,

d) nemzetisége,

e) nemzetiséghez való tartozása,

f) anyanyelve,

g) fogyatékossága,

h) egészségi állapota,

i) vallási vagy világnézeti meggyőződése,

j) politikai vagy más véleménye,

k) családi állapota,

l) anyasága (terhessége) vagy apasága,

m) szexuális irányultsága,

n) nemi identitása,

o) életkora,

p) társadalmi származása,

q) vagyoni helyzete,

r) foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama,

s) érdekképviselethez való tartozása,

t) egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője (a továbbiakban együtt: tulajdonsága)

miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne.

De néhány kommentben is megjelent a fogyatékkal élők kapcsán is, amikor pl. a kerekesszék mellett a babakocsival közlekedés lehetetlenségét hozták fel.

Mert azért itt pl. a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkezők, az idősebbek, a férfi vagy nő „problematikája” ugyanúgy megfogalmazódik, és valljuk be, azért még máig élő problémaként van jelen. Valahogy úgy érzem e kérdésről olvasva, mint a folyamatosan napos időt mutató meteorológiai állomás, amely nem látja, hogy még mindig éjszaka van. Meglehet, hogy névlegesen majdminden munkahely egyenlő eséllyel fogad idősebb és fiatalabb, férfi és női munkaerőt, ám a felvételi eredményeket szemlélve, sok esetben itt is a férfiak felé húz a mérleg nyelve. Hiszen ők, ha fiatalok nem mennek el idővel szülni, ha kisgyermekük van nem ők maradnak otthon, ha beteg. Természetesen itt mindjárt felvetődik az életkor, családi állapot, anyaság stb. finoman fogalmazva, figyelembe vétele is. Ebben az "olvasatban" pedig már ugye sokkal jobban érintve vagyunk, mindenki nyakig benne van a "merítésben".

Ha kicsit belegondolok pontosan az én munkahelyem az, ahol szinte minden területen teljes mértékben biztosítva van az esélyegyenlőség a két nem szempontjából. Ugyanolyan esélyek, feltételek, követelmények mind a fizikai, mind a tárgyi tudást illetően. Bár, hogyha alaposabban górcső alá veszem a kérdést, talán kis pozitív diszkriminációt is felfedezhetek a nők javára a fizikai felmérések kapcsán, hiszen mind a szintidőket tekintve, mind az elvégzendő gyakorlatok számát tekintve kedvezőbbek a meghatározott követelmények. Ez egyébként az életkorral arányosan is csökken. Ám, hogy mégse legyen olyan rózsás a helyzet, a kinevezett osztályvezetőket, bűnügyi igazgatókat, vagy csak a főkapitányokat illetően talán csak minden húszból egy nő. Pedig a főiskolai, egyetemi végzettségeket tekintve a nők messze megelőzik a férfi kollégákat. Így akkor megvalósul az esélyegyenlőség, vagy…mit mond az elmélet, mit mutat a gyakorlat?

„Vegytiszta” esélyegyenlőségről csak abban az esetben beszélhetnénk, hogyha a szóban forgó személyek egy helységből (falu-város), egy társadalmi rétegből, egyfajta szülői hozzáállás mellett (lehetőség szerint támogató, inspiráló), egyneműként, és ami még szintén fontos egységes készségekkel és képességekkel rendelkezve kezdenék meg az adott tanulási folyamatot. (Ebben már született egy hasonló gondolkodású blog, mellyel e téren egyetértek.) Az attitüdöt azért nem tenném ide, mivel az majd ahhoz segíti hozzá az egyént, hogy az esélyből mit tud megragadni, mit tud saját javára, előbbre jutására fordítani. Ez az egyenlőségesdi természetesen megvalósíthatatlan fantazmagória…ennélfogva szerintem soha nem is tudjuk mindenki számára megteremteni az igazi esélyegyenlőséget. Csak törekedni tudunk és kell is rá, illetve az egyes jogszabályok segítségével az eleve hátrányban lévő csoportoknak egy kicsit faraghatunk a hátrányából, ám hogy azzal majd mit kezd, az  szintén az egyén felelőssége. pl. kisgyermekes anyukák négyórás foglalkoztatása, távmunka ami nálunk még korántsem annyira bevezetett módozat, és természetesen ezt segíthetné maga a távoktatás is. 

Eddig csakis az alapesélyek körében mozogtunk, szót sem ejtettünk a digitális esélyegyenlőség kérdéséről. 2006-ban a rigai nemzetközi miniszteri konferencián 32 európai vezető foglalt állást a digitális szakadék csökkentésének szükségessége mellett. A 2010-ig elérendő lisszaboni célkitűzések ezzel kiegészültek az esélyegyenlőség dimenziójában további célokkal. Az első és legfontosabb célkitűzés szerint meg kell felezni azt a szakadékot, amely a leszakadással fenyegetett csoportok (idősek, munkanélküliek, fogyatékkal élők) és a többségi társadalom között feszül. (Ez igazán érdekes kategorikus kijelentés volt számomra...és ki az, aki "megmérte" ezt a távolságot, és mennyi is az kb. 2 km? vagy tíz év?) A további célok a szélessávú lefedettség növelése – alapvető eszköz a hátrányos helyzetű régiókban élő emberek információs társadalommal kapcsolatos esélyegyenlőségének megteremtéséhez – és a kormányzati weboldalak teljes mértékű akadálymentesítésének, ergonomikus kialakításának elérése – ez elsősorban a leszakadással fenyegetett csoportok számára fontos.

Forrás itt

Nem véletlen az előbbi megfogalmazás „alapesélyek”, úgy érzem, valahol Maslow piramisa ide is illenék. Tehát amíg az alapszükségletek, a testi szükségletek (és itt azért a „szerényebb” anyagi lehetőségek óriási hangsúllyal jelennek meg) ki nem elégültek, értelmetlen a további, erre épülő szükségleteket erőltetni. Márpedig a digitális írástudás nem feltétlenül szükségszerű eleme a mindennapi, alapszükségleteknek. Nem volt véletlen a már többek által megtett megállapítás: a speciális igényűek esetében a digitális olló jóval nagyobb mértékben nyitott, éppen az előzőekből következik. Ennek leküzdése szintén jóval nagyobb probléma annál, hogy néhány speciális eszköz alkalmazása ezt megoldaná. Alapvető társadalmi beavatkozást, változást, elmozdulást követelne, amely azonban nem megy gyors ütemben, gondoljunk csak arra, hány kérdésben sikerült tökéletes társadalmi konszenzusra jutni és abból következően cselekedni is? Lehet, hogy a problémát világosan látjuk, az már körvonalazódott mindenki számára, a megoldást azonban egészen bizonyosan sokan, rengetegféleképpen látják.

Végezetül, teljesen eretnek gondolatokat fontolgatok felhozni a téma kapcsán…tudom, sokan lesznek, akik „megköveznének” miattuk, ám úgy érzem azért érdemes elgondolkodni rajtuk.

Bár az esélyegyenlőség igazán fontos kérdése az életünknek, vajon egészen biztosan csak ilyen formában van rá szükségünk? Végeredményben az esélyegyenlőség is azt a célt kell, hogy szolgálja, hogy az ember (és itt aztán teljesen mellékes, hogy férfiről vagy nőről, öregről vagy fiatalabbról van szó) megelégedett és boldog lehessen a munkája, tevékenysége, családja stb. által, ahol tökéletesen kibontakoztathatja tehetségét, kvalitásait. Csak azt szeretném felvillantani, hogy bizonyosan ugyanolyan esélyegyenlőség kell a férfiaknak és a nőknek egyaránt, hiszen nem véletlenül vagyunk férfiak és nők. Rengeteg felmérés, kutatás, vizsgálat foglalkozik azzal a kérdéssel, vajon mi tenné a férfiakat, nőket elégedetté, mi által éreznék úgy, hogy boldogok?

Igen, teljesen egyetértek azzal, hogy mindenkinek ugyanolyan lehetősége legyen az életében az irányítást fenntartani, tehát „mindenki lehessen a saját szerencséjének kovácsa…”, ugyanolyan eséllyel állhasson minden kihívás előtt. Ám azokon a bizonyos helyeken legyenek a nők, és azokon a másik bizonyos helyeken legyenek a férfiak pozitív diszkrimináció „áldozatai”! Talán így az egyének elégedettségszintje óriásit javulhatna. És, hogy ki hol és milyen „esélyegyenlőségebbre” vágyik, ezt az egyének szintjén lefolytatott felmérés feladata tisztázni…jól van, tudom, most ébredjek fel, mert nedves lett a kezem….