Nyílt oktatási formák, felnőttképzési jó gyakorlatok

„…a tanuló megtanulja…kutatni az ismeretlent…”
Skinner (1973)

Úgy érzem a heti penzum talán ezen idézettel fogható meg a legjobban. (És előre is elnézést kérek Szandrától (Holovitz), akinek előadása nagyon érdekfeszítő és „húsbavágó volt” számunkra, ha majd egy kicsit előbbről indulok, de ígérem ugyanoda lyukadok ki.) A tanulási stratégiáknak[1] több típusa létezik, a gyakorlati élet szempontjából jól hasznosítható az a csoportosítás, amelyet Kozéki és Entwistle (1986) alkotott, s amely háromféle tanulási stratégiát különböztet meg, amely azért (hiába vagyunk bizonyos szempontból „más”) számunkra is fontos

• mélyrehatoló tanulási stratégia: a megértésre törekszik, a nagy összefüggések megragadására, a rendszer átlátására
• szervezett tanulás: rendszeres tanulás, munkaszervezés
• mechanikus tanulás: a részletek megjegyzése, a minél pontosabb felidézés a cél

Azonban mindhárom stratégia nélkülözhetetlen, nagyon fontos szerepet játszik a tanulási képességben. Fejlesztésükre két lehetőség kínálkozik: közvetlen, vagy közvetett fejlesztés. A különféle jó-rossz gyakorlatok áttekintése között felkeltette az érdeklődésem az un. Cornell-módszer, amely előadásokon leadott tananyag jegyzetelési és tanulási módszere, mely megkönnyíti az ismeretek rendszerezését, elsajátítását és felidézését. Egyetemi, főiskolai tanulmányok során, valamint felnőttképzésben, akár klasszikus frontális, akár blended learning vagy távoktatás a formája eredményesen használható. Nyomtatott szövegek elsajátításhoz a PQ4R módszert lehet eredményesen alkalmazni. Itt aprólékosan felépítve, már a kurzus elején megtörténik egy elemi áttekintése az oktatandó tárgy felépítésének, tartalmának, megtörténik a tájékoztatás, hogy hova is akarunk eljutni és milyen úton. Úgy érzem egy kicsit ezt a lényeglátást hiányoltam a konnektivista kurzus megkezdése előtt. Bár azért azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nagyon alapos és mindenre kiterjedő tájékoztató írást kaptunk kézbe, meg kell valljam, igazán érteni és pontos fogalmat alkotni az abban szereplő elemekről csak most, a kurzus vége felé kezdek. Számomra „életmentő”, sok frusztrációt, idegeskedést és kapkodást megspóroló lett volna egy félórás tájékoztatást adó „találkozás”, amelyben a legalapvetőbb kérdéseimet feltehettem volna. (Tudom, nagyon földhözragadt, tanulási történelmemben megcsontosodott, őskövület vagyok vele…)

De…! Alaposan belegondolva, bizonyos, hogy ez tudatosan zajlott így, hiszen a konnektivizmus egyik alapeleme, hogy már nem fogják a tanuló kezét, nem vezetik a tudás forrásához, hanem csak az utat mutatják meg neki, hogy merre is kellene mennie, hogy odaérjen. De ezt már  Skinner is megfogalmazta, amikor azt mondta, hogy:„…az eredményhez vezető utat kell megmutatnunk…”

A másik fontos elem a közös munka, bár itt inkább a tudásalkotás, tudáskonstrukció a fő, ám ez esetben kénytelen voltam a társaimhoz fordulni egyes ilyen „egyszerű eszközhasználati” kérdésekkel, problémákkal is, és ezúton is nagyon köszönöm a kedves, jóindulatú segítségüket.

Nagyon kellett a Rosenthal-effektus hatásaira koncentrálnom, és belevetni magam a munkába, kitörölni minden negatív gondolatot, hogy valóban hatékony lehessek. Az én véleményem is az, hogy pozitív hatásunk van a dolgokra és az emberekre. És a "valóság" visszaigazolja ezt. Ahogy belenézünk a "valóságba", úgy néz az vissza ránk. Ezt csakis amiatt említem itt meg, mert talán a lemorzsolódáshoz alapvetően járul hozzá (több más tényező mellett) a konnekten belül folyó, állandó és kíméletlen, mindenkit érintő figyelem, amelyet nem mindenki visel teljes természetességgel. Mindemellett természetesen az egyes megnyilvánulások nem aratnak mindig osztatlan sikert. De nem is elvárható, hogy egy ekkora létszámú és ilyen vegyes összetételű csoportban folyamatos legyen az összhang és a szimpátia mindenki iránt. De hát az alapvetően elvárható adaptivitás, tehát esetünkben a változásokhoz való alkalmazkodás ezt is magában foglalja. Itt már nem a tanár, hanem a tanulóközpontúság, tanulásközpontúság található az oktatás keretein belül, amely mint egy Mariana árokbeli kitörő vulkán, megingatta, átalakította, felforgatta az oktatás „helyszínrajzát”.

A nyílt oktatás egyik számomra legfontosabb eleme a tanuló középpontba helyezése. Ez persze egyrészről jó, másrészről kevésbé, hiszen az alapvetően hallgatáshoz szoktatott „hallgató”, mint amilyen sok-sok sorstársam is nem egykönnyen tanul bele az új szerepbe, amelyben már nem egy szimpla statiszta, hanem ő a főszereplő a hollywoodi szuperprodukcióban. (Kezdve azon, hogy óriási kudarcélmény volt, hogy nem találkozom a tanárral, nem látom, hallom, nem tudok kérdezni, pedig igazán elveszett voltam a kurzus elején.) A tanuló középpontba helyezése számomra nagyon összetett fogalom, amelyben benne kell, hogy foglaltassék az adott időintervallum legoptimálisabb beosztása, de az is, hogy megfelelően aktivizáljam magam is magam…Persze a legfontosabb elem, ami ebben segíthet a tutori, facilitátori segítség, aktivizálás is! Hiszen ezen nyílt oktatási forma a megfelelően aktív tanulók nélkül halott. Ebben jó segítség lehet a változatos eszközhasználat, amely inspiratívvá teheti a munkát. Bár ahogy most visszagondolok az én egyéni, saját magam által vezérelt időbeosztásomra, az időtényező nagyon egyszerű képletet mutat: minden nap több óra csak e két kurzus körül forog. Olyannyira, hogy még a munkahelyemen is kénytelen voltam foglalkozni vele. Ajaj! Azt kell mondanom, hogy minden mást háttérbe szorított, annulált a sok, meghatározott és elvárt feladat. De az én esetemben a bemutatott vizsgálat internethasználati ideje sem állta meg a helyét, igaz ez abból adódott, hogy óriási hátrányban voltam a többiekkel szemben az IKT technika, az eszközhasználat terén, amelyet a legrövidebb időn belül kellett pótolnom. Itt bevallhatom, heroikus feladat volt. Ezen időtényező az a másik fontos elem, amelyet a lemorzsolódás okaként értékelni lehet, számomra már teljesen érthető és elfogadható, ha valaki családi okok folytán nem tud megbirkózni e feladattal. (Ha őszinte akarok lenni, az én férjem is vágja a centit…)

Egy kissé pesszimista vagyok az individualizált körülmények tekintetében is, hiszen az egyes „tanulóegyedeknek” megfelelő saját, egyéni haladási tempó még elképzelhető számomra, ám már kevésbé, hogy mindenkinek külön, saját oktatási tervet dolgozzanak ki.

Ez a pedagógusi, tanulói szerepváltozás a leglényegesebb eleme és mozgatórugója az új, még ma is sokak szemében forradalminak ható oktatási-tanulási formákban. Fontos a tanuló aktív szerepe, döntéshozatalban való részvétele, együttműködés, kooperatív módszerek használata, a tartalommegosztás, amely azonban még sokaknál várat magára, és természetesen alapvető az új és újabb IKT eszközök reflexszerű használata, alkalmazása is. Ugyanakkor a „tudatos óravezetés” talán már nem annyira újdonság, hiszen szomorú tény lenne, ha ez más oktatási intézményekben nem így zajlana, ahogyan a tanuló segítése, támogatása, keativitásának elősegítése is a tanár részéről.

Polónyi(2003.) kérdése e tekintetben már költőinek tartható:” hoz-e az informatika módszertani forradalmat?” Elkerülhetetlen és elengedhetetlen is egyben, de a már több előadáson említett „jó gyakorlatok” mind ezt támasztják alá. Erre a legjobb példa a nyitott oktatási forma, amely egyértelműen az internet térhódításával vált megvalósíthatóvá.

(Ennél fogva igazán érdekes volt tudomást szerezni az előadásban említett két nyílt egyetemről: Open Univesity of Catalonia és a FernUniversitat In Hagen, ami hihetetlen de 1974-ben nyitotta meg virtuális kapuit).

Talán igazi terepe az intézményes oktatáson kívül található, ahol a csatlakozók saját jól felfogott érdekük és érdeklődésük meghatározottságában, már alapmotiváltságukban is ezerszeresen előzik meg az intézményi oktatásban, azért minden esetben „dresszír” alatt lévő, „szegény elnyomott hallgatókat”. Erre is a legideálisabb példa a mi konnektivista csoportunk, ahol természetesen teljesen az egyéntől függött, hogy benn marad-e, bár a belépés determinált. Ugyanakkor nem mindig feltétlenül hátrány a „szelíd erőszak”…ezzel arra utalnék, hogy számomra csak jó dolgokat hozott ez a kurzus. Persze amellett, hogy közben elmerültem, belefulladtam és meghaltam egy kicsit a feladatok óceánjában. Ám hatására elmondhatom, hogy teljesen más szemszögből nézek az IKT eszközrepertoárra, amelynek értő használata nagy megelégedettséggel tölt el…bocsánat javítanék: kicsit értőbb használata. (Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy ennek folytán értettem meg először amit gyermekeim az interneten folytatott hálózatos harcjátékokról és azok alkalmazásairól beszéltek el nekem…) Szóval, azt egyáltalán nem tudom elképzelni sem, hogy ebből hogyan fognak kollokválni a kimaradók. Lehet, hogy sok mindent bemagolnak róla, de igazán érteni, értékelni sosem fogják tudni, mint ahogy csinálni sem. Márpedig ez igazán azon dolgok közé tartozik, amelyben a tevékenység véghezvitele, a bekapcsolódás és tevékeny magatartás elengedhetetlen feltétel. A közös és produktív, innovatív tartalom létrehozása, megalkotása.

Tehát kedves csoport-és sorstársak: „fogjuk meg és vigyétek…”-elnézést a rossz viccért! Szóval: Hajrá!

---

[1] Balogh László: A tanulók egyéni tanulási módszerei fejlesztésének pszichológiai háttere^*