Didaktikai modellek avagy egy "didaktikamodell"

Világ életemben tekintélytisztelő voltam, az idők folyamán a személyiségembe diffundálódott a nagyrabecsülés az iránt, aki értékeset, újat, mások számára is hasznos dolgot alkot. Még soha nem fordult elő velem, hogy szándékosan megsértsek egy tanáromat…és most egyszerűen „átgázoltam” Ollé tanár úron! Mentségemre legyen mondva, mindez a SL-ben történt és a jóképűnek mondott avatárommal sikerült megtennem. Maga Ollé tanár úr is elnézően bánt velem, észlelve, hogy csak egy leendő, de azért igyekvő „syberharamia” –val van dolga. És számomra ez volt az a pillanat, amikor kissé megenyhültem –egyébiránt még személyesen nem is ismert – tanárunk iránt, akivel kapcsolatban kis neheztelés volt a levegőben a tárgyi előírások kapcsán. Számomra, aki „humán agyam” ellenére eddig is igyekeztem a számítógépes világ előnyeit kihasználni, sőt munkahelyemen is megkövetelik a „hálózatiasodást” e kurzus felvételekor tudatosodott, hogy mennyire pirinyók is e téren az ismereteim (persze a poénok addig sem maradtak el, kedves barátaim rendőr-mivoltommal kapcsolatban megjegyezték, hogy mindenki rendőrnek születik, csak van aki továbbképzi magát…) Jó néhány álmatlan éjszakába, telefonba, emailbe, facebook üzenetbe, skyp kapcsolatba, és persze a gép előtt töltött órákba került, mire valamit kezdtem „kapisgálni”.

Tehát én vagyok az „élő és szenvedő didaktikai alapelvtár”!!!! Engem hoztak ki az iskola zárt világából, szerveztek közösségi hálóba, gondolkodtatnak közösen; az én produktivitásommal kooperálunk az információmegosztás segítségével; az én tudásfogalmamban kerül helyre a LLL; számomra előny az aktivitás, önálló-társas tanulás; és ennél jobb lehetőség a differenciálásra nem létezik!

És ezen a ponton kezdtem „visszafejteni a fonalat”, hiszen számomra fordítva indult el a „letöltés”. Ekkor értettem meg, hogy itt nincs face to face helyzet, nem tudok kapaszkodni a tanárba, nem lesz ott mindig egy magát orákulumnak kikiáltó személy, aki folyton megmondja mikor, miről, mit gondoljak. A kis meghatározott feladatok mögött elrejtve, elbújva viszont ott csillog a nagy cél, amely ugyan kimondásra nem kerül, de a legjobbkor fogsz saját magad rájönni: de hát én már alkalmazom az összes meghatározott feladatrészt, de hát már az avatárommal kommunikálok a konnektivista csoporton belül!

Szóval a nagy Falus Iván is büszke lenne rám, hogy a „szerveremen tömörítve” megjelent az oktatási folyamat, hiszen az összes előzetes ismeretemet kénytelen voltam felidézni, következtetések kerültek levonásra, megtörtént a rendszerezés-rögzítés, a tanultak alkalmazásra kerültek (ha nem is tökéletesen, de javulóban), és a teljesítmény mérése, értékelése ennél nem is lehetne egyszerűbb…(na, jó Komenczi Bertalan vagy Köfalvi Tamás még találna kivetni valót az elektronikus tanulási alkalmazásaimban)!

Itt aztán hiába keresem a Korányi Tibor által említett tanári szupremácia „ugorj át a karikán” típusú pedagógusát. De kapok helyette rengeteg új és értékes szempontot, amikor végigolvasom a konnektivista csoport blogjait az adott témáról, és ekkor már a szakirodalom is teljesen más nézőpont alá kerül. Hozzá kell tennem, hogy egyes csoporttársak hálózatokról, alkalmazásokról szőtt elmélkedései számomra szintén felérnek a szakirodalommal, hiszen hogyan is tudnék versenyre kelni egy matematikus, vagy programozó agyával. De úgy gondolom nem is ez a cél: a cél sokkal inkább az egymástól való tanulás is, a differenciáltan megjelenő tudáshalmazból való igény szerinti csemegézés, hogy mindenki a számára legszükségesebb információkat, elemeket, módszereket építse be az alkalmazásába.

Még mindig félve, de azért nagyon érdeklődve várom az első igazi SL csoportmegbeszélést is, bár az avatárom tavaszi kollekció szerinti átöltöztetése sajnos még nem ment zökkenőmentesen.

Nos, addig is még egyszer elnézést Tanár Úr, hogy átgázoltam Önön, de azért köszönöm, hogy e végtelen, virtuális térben Önbe botlottam!