Nyílt oktatási formák, felnőttképzési jó gyakorlatok

„…a tanuló megtanulja…kutatni az ismeretlent…”
Skinner (1973)

Úgy érzem a heti penzum talán ezen idézettel fogható meg a legjobban. (És előre is elnézést kérek Szandrától (Holovitz), akinek előadása nagyon érdekfeszítő és „húsbavágó volt” számunkra, ha majd egy kicsit előbbről indulok, de ígérem ugyanoda lyukadok ki.) A tanulási stratégiáknak[1] több típusa létezik, a gyakorlati élet szempontjából jól hasznosítható az a csoportosítás, amelyet Kozéki és Entwistle (1986) alkotott, s amely háromféle tanulási stratégiát különböztet meg, amely azért (hiába vagyunk bizonyos szempontból „más”) számunkra is fontos

• mélyrehatoló tanulási stratégia: a megértésre törekszik, a nagy összefüggések megragadására, a rendszer átlátására
• szervezett tanulás: rendszeres tanulás, munkaszervezés
• mechanikus tanulás: a részletek megjegyzése, a minél pontosabb felidézés a cél

Azonban mindhárom stratégia nélkülözhetetlen, nagyon fontos szerepet játszik a tanulási képességben. Fejlesztésükre két lehetőség kínálkozik: közvetlen, vagy közvetett fejlesztés. A különféle jó-rossz gyakorlatok áttekintése között felkeltette az érdeklődésem az un. Cornell-módszer, amely előadásokon leadott tananyag jegyzetelési és tanulási módszere, mely megkönnyíti az ismeretek rendszerezését, elsajátítását és felidézését. Egyetemi, főiskolai tanulmányok során, valamint felnőttképzésben, akár klasszikus frontális, akár blended learning vagy távoktatás a formája eredményesen használható. Nyomtatott szövegek elsajátításhoz a PQ4R módszert lehet eredményesen alkalmazni. Itt aprólékosan felépítve, már a kurzus elején megtörténik egy elemi áttekintése az oktatandó tárgy felépítésének, tartalmának, megtörténik a tájékoztatás, hogy hova is akarunk eljutni és milyen úton. Úgy érzem egy kicsit ezt a lényeglátást hiányoltam a konnektivista kurzus megkezdése előtt. Bár azért azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nagyon alapos és mindenre kiterjedő tájékoztató írást kaptunk kézbe, meg kell valljam, igazán érteni és pontos fogalmat alkotni az abban szereplő elemekről csak most, a kurzus vége felé kezdek. Számomra „életmentő”, sok frusztrációt, idegeskedést és kapkodást megspóroló lett volna egy félórás tájékoztatást adó „találkozás”, amelyben a legalapvetőbb kérdéseimet feltehettem volna. (Tudom, nagyon földhözragadt, tanulási történelmemben megcsontosodott, őskövület vagyok vele…)

De…! Alaposan belegondolva, bizonyos, hogy ez tudatosan zajlott így, hiszen a konnektivizmus egyik alapeleme, hogy már nem fogják a tanuló kezét, nem vezetik a tudás forrásához, hanem csak az utat mutatják meg neki, hogy merre is kellene mennie, hogy odaérjen. De ezt már  Skinner is megfogalmazta, amikor azt mondta, hogy:„…az eredményhez vezető utat kell megmutatnunk…”

A másik fontos elem a közös munka, bár itt inkább a tudásalkotás, tudáskonstrukció a fő, ám ez esetben kénytelen voltam a társaimhoz fordulni egyes ilyen „egyszerű eszközhasználati” kérdésekkel, problémákkal is, és ezúton is nagyon köszönöm a kedves, jóindulatú segítségüket.

Nagyon kellett a Rosenthal-effektus hatásaira koncentrálnom, és belevetni magam a munkába, kitörölni minden negatív gondolatot, hogy valóban hatékony lehessek. Az én véleményem is az, hogy pozitív hatásunk van a dolgokra és az emberekre. És a "valóság" visszaigazolja ezt. Ahogy belenézünk a "valóságba", úgy néz az vissza ránk. Ezt csakis amiatt említem itt meg, mert talán a lemorzsolódáshoz alapvetően járul hozzá (több más tényező mellett) a konnekten belül folyó, állandó és kíméletlen, mindenkit érintő figyelem, amelyet nem mindenki visel teljes természetességgel. Mindemellett természetesen az egyes megnyilvánulások nem aratnak mindig osztatlan sikert. De nem is elvárható, hogy egy ekkora létszámú és ilyen vegyes összetételű csoportban folyamatos legyen az összhang és a szimpátia mindenki iránt. De hát az alapvetően elvárható adaptivitás, tehát esetünkben a változásokhoz való alkalmazkodás ezt is magában foglalja. Itt már nem a tanár, hanem a tanulóközpontúság, tanulásközpontúság található az oktatás keretein belül, amely mint egy Mariana árokbeli kitörő vulkán, megingatta, átalakította, felforgatta az oktatás „helyszínrajzát”.

A nyílt oktatás egyik számomra legfontosabb eleme a tanuló középpontba helyezése. Ez persze egyrészről jó, másrészről kevésbé, hiszen az alapvetően hallgatáshoz szoktatott „hallgató”, mint amilyen sok-sok sorstársam is nem egykönnyen tanul bele az új szerepbe, amelyben már nem egy szimpla statiszta, hanem ő a főszereplő a hollywoodi szuperprodukcióban. (Kezdve azon, hogy óriási kudarcélmény volt, hogy nem találkozom a tanárral, nem látom, hallom, nem tudok kérdezni, pedig igazán elveszett voltam a kurzus elején.) A tanuló középpontba helyezése számomra nagyon összetett fogalom, amelyben benne kell, hogy foglaltassék az adott időintervallum legoptimálisabb beosztása, de az is, hogy megfelelően aktivizáljam magam is magam…Persze a legfontosabb elem, ami ebben segíthet a tutori, facilitátori segítség, aktivizálás is! Hiszen ezen nyílt oktatási forma a megfelelően aktív tanulók nélkül halott. Ebben jó segítség lehet a változatos eszközhasználat, amely inspiratívvá teheti a munkát. Bár ahogy most visszagondolok az én egyéni, saját magam által vezérelt időbeosztásomra, az időtényező nagyon egyszerű képletet mutat: minden nap több óra csak e két kurzus körül forog. Olyannyira, hogy még a munkahelyemen is kénytelen voltam foglalkozni vele. Ajaj! Azt kell mondanom, hogy minden mást háttérbe szorított, annulált a sok, meghatározott és elvárt feladat. De az én esetemben a bemutatott vizsgálat internethasználati ideje sem állta meg a helyét, igaz ez abból adódott, hogy óriási hátrányban voltam a többiekkel szemben az IKT technika, az eszközhasználat terén, amelyet a legrövidebb időn belül kellett pótolnom. Itt bevallhatom, heroikus feladat volt. Ezen időtényező az a másik fontos elem, amelyet a lemorzsolódás okaként értékelni lehet, számomra már teljesen érthető és elfogadható, ha valaki családi okok folytán nem tud megbirkózni e feladattal. (Ha őszinte akarok lenni, az én férjem is vágja a centit…)

Egy kissé pesszimista vagyok az individualizált körülmények tekintetében is, hiszen az egyes „tanulóegyedeknek” megfelelő saját, egyéni haladási tempó még elképzelhető számomra, ám már kevésbé, hogy mindenkinek külön, saját oktatási tervet dolgozzanak ki.

Ez a pedagógusi, tanulói szerepváltozás a leglényegesebb eleme és mozgatórugója az új, még ma is sokak szemében forradalminak ható oktatási-tanulási formákban. Fontos a tanuló aktív szerepe, döntéshozatalban való részvétele, együttműködés, kooperatív módszerek használata, a tartalommegosztás, amely azonban még sokaknál várat magára, és természetesen alapvető az új és újabb IKT eszközök reflexszerű használata, alkalmazása is. Ugyanakkor a „tudatos óravezetés” talán már nem annyira újdonság, hiszen szomorú tény lenne, ha ez más oktatási intézményekben nem így zajlana, ahogyan a tanuló segítése, támogatása, keativitásának elősegítése is a tanár részéről.

Polónyi(2003.) kérdése e tekintetben már költőinek tartható:” hoz-e az informatika módszertani forradalmat?” Elkerülhetetlen és elengedhetetlen is egyben, de a már több előadáson említett „jó gyakorlatok” mind ezt támasztják alá. Erre a legjobb példa a nyitott oktatási forma, amely egyértelműen az internet térhódításával vált megvalósíthatóvá.

(Ennél fogva igazán érdekes volt tudomást szerezni az előadásban említett két nyílt egyetemről: Open Univesity of Catalonia és a FernUniversitat In Hagen, ami hihetetlen de 1974-ben nyitotta meg virtuális kapuit).

Talán igazi terepe az intézményes oktatáson kívül található, ahol a csatlakozók saját jól felfogott érdekük és érdeklődésük meghatározottságában, már alapmotiváltságukban is ezerszeresen előzik meg az intézményi oktatásban, azért minden esetben „dresszír” alatt lévő, „szegény elnyomott hallgatókat”. Erre is a legideálisabb példa a mi konnektivista csoportunk, ahol természetesen teljesen az egyéntől függött, hogy benn marad-e, bár a belépés determinált. Ugyanakkor nem mindig feltétlenül hátrány a „szelíd erőszak”…ezzel arra utalnék, hogy számomra csak jó dolgokat hozott ez a kurzus. Persze amellett, hogy közben elmerültem, belefulladtam és meghaltam egy kicsit a feladatok óceánjában. Ám hatására elmondhatom, hogy teljesen más szemszögből nézek az IKT eszközrepertoárra, amelynek értő használata nagy megelégedettséggel tölt el…bocsánat javítanék: kicsit értőbb használata. (Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy ennek folytán értettem meg először amit gyermekeim az interneten folytatott hálózatos harcjátékokról és azok alkalmazásairól beszéltek el nekem…) Szóval, azt egyáltalán nem tudom elképzelni sem, hogy ebből hogyan fognak kollokválni a kimaradók. Lehet, hogy sok mindent bemagolnak róla, de igazán érteni, értékelni sosem fogják tudni, mint ahogy csinálni sem. Márpedig ez igazán azon dolgok közé tartozik, amelyben a tevékenység véghezvitele, a bekapcsolódás és tevékeny magatartás elengedhetetlen feltétel. A közös és produktív, innovatív tartalom létrehozása, megalkotása.

Tehát kedves csoport-és sorstársak: „fogjuk meg és vigyétek…”-elnézést a rossz viccért! Szóval: Hajrá!

---

[1] Balogh László: A tanulók egyéni tanulási módszerei fejlesztésének pszichológiai háttere^*

Tanulási módszerek, technikák, szokások távoktatási környezetben

Tanulói szerep és tanulási stratégia távoktatási környezetben

Napjainkban ismételten igaz az, hogy óriási változáson megy át az iskola világa, lélektana, mind a tanár, mind a tanulók szempontjából. Bár még találkozni olyan megnyilvánulásokkal órák után, hogy:  „ma nem ők nyertek, hanem én…”  ugye milyen borzasztó ezt a „warcraft-on” kívül hallani. Az eredményesség teljesen elvesztette eddigi tartalmát. Egyáltalán a tanár-diák viszony szerepei teljes újraértelmezésen esnek át. Elsődleges, elvárt lett az egyéni-önálló aktivitás, kooperáció.

Előtérbe kerül, hogy a tanulók is az információs társadalom tagjai iskolán kívül is! Minthogyha két különböző világban élnénk, az iskola zárt, rendszerébe sokszor nem engedi beszivárogni az „élet produkálta, egyébiránt általánosan alkalmazott eszköztárat. Pl. az iskolában, mint egy színházban eltesszük, kikapcsoljuk a mobilt, csak a számítógépteremben használhatjuk a gépeket, pedig például milyen gyors és hatékony lenne egy-egy órai csoportos feladatmegoldásnál. Teljesen elkülönül az információszerzés az iskolában és azon kívül, emellett az információ szerepének megnövekedését is tapasztalhatjuk. Az osztálytermi környezetben sokkal kevesebb interakciót produkálnak, mint pl. facebookon, ahol azonnali és gyors a visszacsatolás.

Más az érték-minőség-kultúra-műveltség fogalmának megközelítése is. Az ikt eszközök alkalmazása terén az az elvárás, hogy csak azonnali, folyamatos értékes, tanulással kapcsolatos dolog kerüljön a palettára. Kettős értékítélet is felfedezhető, hiszen a könyvolvasó, könyvmoly gyerek mindenki számára példakép, teljesen rendben van, de a számítógépfüggő gyereket már abszolút mértékben elítélik. Pedig a mozgásszegény életmód, „tevékenységi beszűkülés” mindkét esetben igaz. Emellett természetesen a tanulói élet folyik a maga rettentő magától értetődő medrében, amelyben a „kinti, virtuális világ” abszolút egyeduralmat követel magának, beleszólással minden egyéb tevékenységbe. (Gondolok itt arra, hogy a gyerekek a tanárral az osztálykiránduláson is szeretnek lenni, mivel ott megismerik új oldalát is, de a másik oldalon az optimális az lenne, ha a tanár online  is megismerné a gyerekeit, oda is utánuk menne hogy tudja mit csinálnak abban a környezetben! Ebben kristályosodik ki pl. a kommunikációs szokások változásának felismerése, beépítése is a gyakorlatba.

A távoktatási környezet lehetőséget ad a tanulásmódszertan megújulására, ahol a tanulóoldali feltételek teljes átalakulása látható. Itt ismét izgalmas kérdés, hogy hogyan lehet segíteni, a tananyaggal való foglalkozásra és a tanulásra késztetni a tanulókat Távoktatási környezetben a tradicionális környezetben megszerzett és sikerrel alkalmazott tanulói kompetenciák egyáltalán nem elégségesek vagy irrelevánsak! Egyértelmű elsődlegességet élveznek a digitális írástudás eszközei, ám a klasszikus tanulói kompetenciák már eltérő hangsúllyal érvényesülnek.

Bár az egyéb kulcskompetenciák a tanuláshoz mindenképpen alapot képeznek a más jellegű, e tekintetben egyértelműen magasabb kvalifikáltságú kompetenciák hatékony alkalmazásba vételéhez nélkülözhetetlenek is: olvasás és szövegértés, szintetizálás, következtetések és ok-okozati kapcsolatok, alapvető logikai műveletek, az ismeretek bevésése és előhívása, tudásrendszer konstrukció.

Bár a tanulásmódszertan a két tanulási környezetben hagyományos és távoktatási elkülönül, ám mégis vannak elemei, amelyek megegyeznek: pl. a tanuláshoz szükséges belső feltételeknek meg kell lenniük, fizikai állapot karbantartása, lelki harmónia megteremtése, stresszkezelés. A tanulástámogatás lehetőségei a távoktatásban a szöveges helyett az eL, vagyis konkrét tanulási forgatókönyv. Elengedhetetlen az interaktivitás is.

Külön kiemelést érdemel a PLE, vagyis a személyes tanulási tér (Personal Learning Environment). Ennek pedagógiai háttere az önszabályozó tanulás, amely a távoktatási környezetben a folyamat működését teszi lehetővé, és óriási belső motivációt is feltételez, de egyben természetes tanulást is biztosít. Ez a számítógéppel segített tanulás–tanítás új modellje, és válasz a behálózott társadalom igényeire. (Ebben a hatlépésnyi távolság már igazán miniatűrré teszi a világot is!)

Fontos felvillantani a távoktatás előnyeit a tanulói szemszögből illetve a hátrányait is. Előnye lehet: saját időbeosztás, saját ütem; komplett tananyag tárolható és bármikor előhívható; aszinkron kommunikáció – mód az átgondolásra, reflexivitás; rendszeres kapcsolattartás tanárokkal, tanulótársakkal, közös feladatok; új képességek, kompetenciák; gyorskeresés a tananyagon belül; azonnali visszacsatolás, testreszabhatóság.

A hátrányait tekintve elsődleges természetesen a régi „mumus”: elszigeteltség, magányérzet. A kontakt oktatáshoz szokott tanulónak óriási probléma lehet, hogy kevés,vagy teljesen hiányzik az oktatóval való személyes kapcsolat. Akinek több évtizedes tanulmányai során mindig fogta a tanár a kezét és mutatta az utat, hogy merre lehet, szabad menni annak szintén nehéz, hogy több önállóságra és kezdeményezőkészségre van szükség.

Nem mindig biztosítható a megfelelő infrastruktúra, technikai problémák adódhatnak, ezt igazán jól modellezik a Second life alkalmazásának nehézségei, hangproblémák, szakadozó vonal, egyes elemek meg sem jelennek stb. Ugyanakkor problémás lehet a technika alkalmazásának elsajátítása is, hiszen ahhoz, hogy a távoktatásban jó színvonalon teljesíthessen a tanuló már előzetesen szinte minden ikt kompetenciával valamilyen szinten (de a legoptimálisabb minél magasabb szinten) jó lenne tisztában lenni. Ezekből adódóan a mi csoportunkban is akadnak, akiknek eszköztára és alkalmazási virtuozitása csodálattal töltenek el.

E heti feladatként került meghatározásra eg komplett tanulásmódszertani hallgatói segédlet kidolgozása a távoktatás és e-learning kurzus elvégzéséhez. Ennek végrehajtásához a következő lépéseket kellett megtenni. A hat megadott téma közül mi a 6-at választottuk: tanulási módszerek, technikák, szokások címmel. A közösen készített google prezentáció alant látható.

Bár, mint tanulási segédlet talán látványosabb és motiválóbb lett volna, ha szemléletesebb, képekkel illusztrált és színesített változatát alkotjuk meg a prezentációnak, ám az a vélemény is helytálló,  hogy a tartalom jelen esetben egyértelműen előnyt élvez. Több pont volt, amiben nem igazán egyezett a véleményünk, ám ez természetesen mindenképpen az eltérő attitüd, saját, már jól bevált tanulási módszereink eredménye. Ilyen kérdés volt rögtön az első pontban megfogalmazott: Hallgasd meg az előadást!-is. Abban nem értettünk egyet, vajon helyes-e hogyha felhívjuk a figyelmet az elmélyült és kizárólagos figyelem fenntartására eközben. Egyrészt fontos lenne a pontos megértés, összefüggések átlátása, következtetések megértése miatt. Másrészt az oktatási forma egyértelműen megvalósíthatatlanná és értelmetlenné tenné, hiszen a multitask alapeleme a távoktatásnak, tehát az előadáshoz közvetlenül küldött,  tweetek, facebook üzenetek stb. mindenképpen helyénvalóak és hatékonyak is. Már csak abból kifolyólag is, hogy az esetleges kérdések felmerülése esetén azonnalos reagálást tesz lehetővé.

Ugyanilyen dilemma elé állított bennünket a jegyzetelés kérdése is. Dolgozzunk-e közös, megosztott dokumentumban már a jegyzetelés elejétől? Véleményem szerint számomra nem lenne megfelelő ez a formája a jegyzetelésnek, mivel szeretem a gondolataimat egy logikai láncra fűzni, amelyek mellé folyamatosan kis megjegyzéseket teszek, ami továbbnavigál - több idő elteltével is - a következő gondolathoz és segít, hogy felidézzem az eredeti koncepciót. Ebben a folyamatban hátráltatna és zavarna egy kívülálló beavatkozás.

A munka végére rájöttünk, hogy nem egyfajta "orákulumként kell egyedül üdvözítő utat kijelölnünk", hanem lehetséges, már bevált, a távoktatási környezetben, konkrétan a konnektivista csoporton belül hatékonyan alkalmazott technikákat kell megfogalmaznunk, amiből minden érdeklődő a saját, jól ismert igényei, tanulási szokásai szerint tud csemegézni. Fontosnak tartottuk megfogalmazni és felhívni a figyelmet az alapvető hibalehetőségekre, amelyek figyelmen kívül hagyása esetén könnyen "beletörhet a tanuló bicskája a megkezdett faragásba"...jaj, ez már nagyon elvont. Remélem azért a tanácsaink, "segédletünk" elég gyakorlatiassá és alkalmazhatóvá sikeredett!

Konnektivizmus reflexió

„A kreativitás a szabadság illata!” 

(Osho)

E hét témája mindenki számára egyéni nézőpontot eredményezett, hiszen mindenki a saját bőrén tapasztalja a konnektivizmus hatásait, mindenkinek egyéni és sokszor nagyon mélyenszántó gondolatai kerekedtek, meglehet nem mindig előnyösek, akár a blogokat, akár a hozzájuk kapcsolódó kommenteket tekintjük.

Igyekeztem kiragadni valamit a rengeteg, nélkülözhetetlen, fontos információhalomból, ami számomra a legegyértelműbben megalapozza a konnektivizmus létét, működését, hatékonyságát, alkalmazási tereit. Mert az egyértelmű, hogy kissé még nyers, néhol kidolgozatlan, de megkerülhetetlen és jó gyakorlati, didaktikai kidolgozottsággal az „egekbe vivő” lehetőségről van szó. Bár ez a Hype-görbén elhelyezve sem tart még e tekintetben az ötödik szakasznál, amikor már a nyugodt, megfelelő módon és helyeken való alkalmazás működik. Ez az un.  „termelékenység fennsíkja" , ahol a technológia eléri, hogy a haszna széles körben bizonyított és elfogadott.  A technológia használata egyre stabilabb és kiforrottabb, ekkor már az alkalmazásban is megjelenik  a második és a harmadik generáció. A végleges magasságát a fennsík akkor éri el, amikor az új alkalmazás széles körben elterjedtté válik.

 Jelen állapotok szerint igen kevés jó gyakorlattal működő konnektivista csoportot találhatunk-hangzott el az előadásban is.

És itt a kulcsszó, „jó gyakorlat, hatékonyság”.  Számomra e tekintetben a legfontosabb tanulói (de úgy vélem ez a tanári oldalról is elengedhetetlen) kompetencia a kreativitás, amely talán a legnagyobb mértékben meghatározza a produktivitást, és így bizonyos szempontból az értelmét is, a konnektivista tanulásszervezési folyamatban. Hiszen az „alapbeállításoknál” legfontosabb ismérve a konnektivista gyakorlatnak az, hogy valami nagyon kreatív üzemmódban egy közös tudásalkotásnak, új létrehozásának kell megtörténnie, létrejönnie. Úgy vélem a kérdést alapvetően körbejárva, meg is leljük, hogy egy konnektivista közreműködő számára miért létszükséglet a kreativitás és milyen alaptulajdonságokat kell, hogy birtokoljon ahhoz, hogy ez a fajta tanulásszervezési mód eredményes legyen. (Wertheimer nevét kell itt megemlíteni.) Ezen tulajdonságok, képességek itt is nélkülözhetetlen feltételek, bár természetesen az egyének különböző mértékben birtokolják ezeket, éppen ebből adódhat a nagyfokú eredményesség:
Ebben Mufics Istvánt hoznám példának, aki öt tulajdonságot emel ki.

A  fogékonyság az egyik olyan tulajdonság, amelynek megléte megalapozza a kreatív alkotás lehetőségét. Fontos még a jó kérdésfeltevés, amely optimális esetben lehet az áttekintendő, elsajátítandó anyag zanzája.(Számos esetben szembesültem kurzusunkban is a kérdések erejével, pl. amikor az egyik előadást figyelve twitteren küldött kérdésben benne foglaltatott szinte az egész óra zanzája - és természetesen ezt az előadónk ki is emelte  a többiek számára figyelemfelkeltésként.) 
A csodálkozás, rácsodálkozás képessége biztosítja azt, hogy mindig valami újként, új nézőpontból  szemlélve talán friss és izgalmas dolgokat tud eredményezni. 
A tárgy iránti szeretetet is felsorolják, mint alaptulajdonságot a kreatívitás lehetőségében. Én úgy vélem, hogy nem feltétlenül kell először a szeretetnek meglennie, egy bizonyos más jellegű motiváltság miatti foglalkozás azzal a tárggyal, a későbbiekben eredményezhet egy érzelmi elköteleződést és bevonódást. Ekkor pedig már mindegy lesz, hogy honnan is indult a "szeretet" érzete, lesz és működik is tovább.

Az objektív odaadásnál az egyén egybeolvad a megismerendő dologgal. Az objektivitás minden esetben azt jelenti, hogy az ember elérte az érettségének azt a fokát, hogy minden torzítást és projekciót a minimálisra csökkentett. Az odaadás képessége olyan minőség, amikor az ember alázattal és tisztelettel a témának szenteli magát. Nos, talán ettől még egy kicsit távol állunk, de mindenki igyekszik elérni, bár nem könnyű feladat elvonatkoztatni a már becsontosodott, megrögzött előfeltevések, gondolatok világától.

Az ember a folyamat során átadja magát a feladatnak, a tulajdonának érzi. Ezt egyfajta megszállottság jellemzi, a nehézségek ösztönzővé válnak a probléma megoldására.

A személyek közötti vagy interperszonális és kulturelméleti megközelítés pedig azt vizsgálja, hogy az egyén kreativitása mennyire függ az embertársak és a kulturális hatásoktól. E tekintetben Fromm (1959) adta számomra a legszimpatikusabb megfogalmazást. Ő különbséget tesz a festés, komponálás, írás, amely tehetségen alapul és a kreatív beállítódás között. Úgy gondolja, akkor tud valaki igazán kreatív lenni, hogyha megfelelő nézőpontból, megfelelő módon, megfelelő attitüddel teszi ezt.Ezen túllépve  meg kell tanulni a dolgokra "rácsodálkozni", és egy új, de a régi szemléletet alapként tartalmazó, átdolgozott,  építő, izgalmas dolgot megalkotni.
Ezt igazán nem kell nagyítóval keresni a konnektivista csoport működésében, hiszen a facebook felületen fellelhető folyamatos, „egymás szavába vágó”, a mások blogbejegyzéseit is ízekre szedő, de feltétlenül inspiratív gondolatfolyam csak erről szól. Nagyon fontos ebben a változásokhoz való alkalmazkodás képessége is. Amelynek persze egy teljes egésszé kell formálódnia, a személyiség szűrőjén „átpaszírozott”, az elemekből újraalkotott teljes, de azért már teljesen más, a „tökéletesedés” felé tendáló dologgá. Tehát az analitikus szemlélet mellett, ugyanilyen fontossággal bír az összegző, komplexitásra törekvő és azt alkalmazó látásmód is, hiszen csak így jöhet létre mások által is értékelhető produktum.

Úgy gondolom, hogy a kreativitás kibontakoztatásában, vagy egyáltalán ahhoz, hogy ilyen módon tudjunk a folyamatokban, életünkben bármihez viszonyulni sok elemnek, feltételnek kell meglenni. Talán az egyik leggátlóbb körülmény a régi, "jól" bevált poroszos, hagyományos oktatási struktúra, amely alapvetően nem szerette a többitől eltérő, a tömegből kiváló, bármi nemű eltérés produkáló egyén kezdeményezéseit. Ma már a tanárok igazán megtesznek minden erőfeszítést a "gyerekanyag" minél kreatívabbá tételéhez, hogy mindenki abban lehessen a legjobb, amihez érzéke, tudása, tehetsége van. Persze a pedagógusok és módszereik is különbözőek, ám az bizonyos, hogy ebben a pedagógus személye döntő fontosságú. Mindenesetre nagyon szeretnék, jó lenne ebből a kreativitásból a kurzusunkban is birtokolni egy "kis mennyiséggel" és így talán megérezhető, elérhető ebben a roppant kötött és agyonszabályozott folyamatban az az áhított, a mottóban is szereplő: szabadság illata is.

Forrás: Mufics István:A kreativitás pszichológiája
           http://www.ektf.hu/hefoppalyazat/pszielmal/a_kreativits_fogalma.html

A hálózatelmélet oktatási alkalmazása: konnektivizmus

Kurzusunk alfájához és omegájához érkeztünk e témával. Nem is csalódtam az előadás alaposságában, hiszen a konnektivizmus létjogosultságától eredően, annak kemény kritikáján át, a miért is kikerülhetetlen a mai oktatás és egyáltalán az élet területén kérdéskörét egyaránt koncepciózusan érintette. Ám elhangzott egy igen éles kijelentés is: „nem kifejezetten sikertörténet a konnektivizmusé”. De hát az első liberálisabb, tanulóbarátabb, nyitottabb tanulásszervezési módszerek is eretnekségnek számítottak, arról nem is beszélve, hogy az iskolák legnagyobb zömében még ma is a poroszos rendszer uralkodik (persze némi könnyed, szirupos bájjal leöntve…).

Azonban túl vagyunk már a „hurráoptimizmus, milyen jó, hogy van, hiszen ez a mindent megoldó képlet az élet iskolájában” elragadtatásán, de már a semmire sem jó, kritikai szakaszát is elhagytuk. Most kellene a rengeteg jó gyakorlat, amely lehetővé tenné, bár kissé fordított módszerrel, az elméleti megalapozottság, didaktikai rendszer kimunkálását. Ám az, hogy napjainkra mennyire kevés jó konnektivista gyakorlatot láthatunk jelzi, hogy itt azért bonyolultabb összefüggésekről van szó, mint amikor a tanárok arról filozofáltak, hogy szabad-e a tanteremből kivinni az órát.

Talán e területre is alapvetően igaz Krazberg megállapítása: „a technológia se nem jó, se nem rossz, de nem is semleges”, vagyis pontosan olyan, amilyenek az emberek…illetve amilyenné a felhasználók teszik. A digitális világ, egyáltalán az IKT eszközök lehetőségeinek kiaknázási módja csak a felhasználókon múlik. Születtek víziók arról, hogy egy elektronikus orwelli világba jutunk, de hozhatunk ki belőle egy digitális athéni diskurzus-félét is. A konnektivizmus előtt éppen így nyitottak a lehetőségek, egyedül a szervező oktatón áll, vagy bulik az, hogy az egekbe, vagy a pokolba navigálja a történéseket…

Alapmegállapítás, hogy a konnektivizmus esetében a hálózatelmélet-oktatási alkalmazásáról van szó. A hálózatelmélet maga sem egy ősrégi produktum, hiszen a nagy fordulatot csak 2002. hozta, amikor megjelent Barabási Albert László nagyszerű könyve a skálafüggetlen hálózatokról, amelyről ez esetben is szó van. Igazából az egész társadalom, és mint ilyen kicsiben a konnektivista csoport „társadalma” is egy nagy skálafüggetlen hálózat. Minden önszerveződő hálózat folyamatosan növekszik és változik, a csomópontok közti kapcsolatok pedig nem teljesen véletlenszerűen jönnek létre, hanem az erősebb, több kapcsolattal rendelkező csomópontok könnyebben szereznek új kapcsolatokat. Mivel itt nem nagyon lehet átlátni az összes blogot, produktumot, nem nagyon van olyan aki mindent tud. Átmenetileg kialakulnak csomópontok pl. valaki ír egy jó blogot ott kommentelnek és kialakul egy tulajdonképpen személytől független csomópont (de hát valójában személyhez kötött, mert ő írta) ez legközelebb esetleg máshol jön létre. A szubjektív ismeretőrzés, sokféle transzfer lehetőségét produkálja.

Pontosan nyomon követhető a működés alapelemeként a modularitás, a több feladattal történő egyidejű foglalkozás, amely minden komplex rendszer örökölt tulajdonsága. Persze arról nyithatnánk vitát, hogy a „multitasking”, amelyet az első időben a lassú gazdaság elleni csodaszernek láttak, hogyan csökkentette a teljesítményt 40%-kal. Hiszen az ember is hasonló egy operációs rendszerhez, mindkettő lelassul nagy terhelésnél, új tevékenység kezdetekor aktivizálni kell azt az agyi területet, amely az adott képességet, információt rejti.

De hát azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ma embere már a „homo diktiosz” aki a „kisvilág effektus” fényében hatlépésnyi távolságban van bárkitől a Földön.

Ebben a szervezetben a kapcsolódás igazából információáramlási kapcsolat.  Itt elsődleges az informális, és mindenképpen horizontális információcsere dominanciája, amelyben a tanár nem „leadja” az anyagot, hiszen előfordulhat, hogy egymástól is tanulnak tanár-diák. Egyáltalán a tanár szerepe a konnektivista csoportban nem a megszokott módon szignifikáns. Amennyiben nincs jelen, azért a folyamatok működnek, mennek tovább. tulajdonképpen nem is lehet igazán jelen, pl. nem kapcsolódhat be a kommentekbe, hiszen ezzel egyértelműen „skálázná” a hálózatot, tehát egy nagyon erős, sokkapcsolatos csomóponttá válna. Egy konnektivista tanulásban egymástól is tudnak tanulni. Attól, hogy sokoldalú elektronikus eszközhasználat valósul meg, még nem lesz konnektivista valami, alapfeltétel, hogy közös tudásalkotás jöjjön létre, amely az egyéni ismeretek megosztásán alapul.

És ebben az értelemben ismételten ott vagyunk a skálafüggetlen hálózatok „erdejében”. Egyértelműen a cselekvőhálózat-elméletet kell kiemelnünk, az un. ANT-t ( Actor Network Theory). Ennek értelmezése szerint a cselekvők közötti határvonalak idővel megszűnnek, minden hat mindenre. Tehát létrejön egy un. „emberi szuperorganizmus”, amely már szignifikánsan többre képes, mint az egyedek, akik alkotják. Elképzelhető, hogy a cselekvőhálózat egyedei egyáltalán nem rendelkeznek kimagasló képességekkel, együttes alkotásuk azonban messze felülmúl minden más eredményt. Itt jó példa az egyszerű hangyaboly esete, ahol az egyes hangyák „hangyányi értelemmel” rendelkeznek csupán, ám az a szuperszervezettségű és óraműpontosságú, tökéletes világ, amit együtt felépítenek, csodálatos tökéletességgel működik. De említhetnénk a vödörrel tüzet oltó embercsapatot is, akik egyedül képtelenek lennének a lakástüzet megfékezni, de a jól szervezett, közös tevékenység még a tetőn rekedt macskát is megmenti. Valami ilyen „tökéletes. szuper közös alkotást” várhatnánk a konnektivista csoport közös dokumentumában is.

Persze lehetnek, akiknek az epochális szerkezet, a tematikus hetek és a felhasznált eszköztár (blog, podcast, twitter stb.) még megfelel, ám a felfokozott dinamika már nehézségeket okoz.  Ugyancsak nehéz terepnek számít az átlátható, nyílt információáramlás, kommunikáció, főleg azon tagoknak, akik eleddig csupán a hagyományos oktatási formában koptatták az oktatási eszközöket…Itt az önszabályozásnak, facilitátori munkának, közösségi működésnek óriási ereje van. A külső motivációt itt el kell felejteni, mert azonnal tönkreteszi skálafüggetlenséget. Maga a motiváció kialakítása és folyamaton belüli szabályozása nem lehetséges! Csakis a belső motivációra kell építeni, amit folyamatosan az extrém feletti szinten kellene tartani. Ebben azonban a tagok hagyományos értékeléshez szokott, igazodó tanulásuk kudarcfaktor lehet.

Ugyanilyen kettősség jellemzi a konnektivista csoporton belüli differenciálás kérdését is, nem a facilitátor differenciál, hanem maga a feladatmegoldás, mert azonnal skálapontot generál…a többiek odagyűlnek, átmenetileg oda összpontosul a figyelem, a kapcsolódási pontok. Kialakul a kooperáció egy új szintje. Igazi differenciálás tulajdonképpen a kommunikációban vagy az eszközhasználatban lehetséges.

Az értékelés tekintetében talán az a legfőbb motívum, hogy már az is értékel a belépő tagon, hogy maga a folyamatba való bekapcsolódás is eleve előismereteket feltételez, ez is valamiféle szelekció. Illetőleg a folyamatban való helytállás, munkálkodás is megköveteli a résztvevőtől a magasszintű belső motivációt, önirányítást stb., ami meg is magyarázza, miért a felnőttoktatás, andragógia terepén járunk.

A folyamat és tanulásszervezés tekintetében fontos, hogy ez „csak” egy önálló tanulásmódszertan, amelynek alapja a hálózati munka. Igazából nem is minden korosztályú tanuló esetében alkalmazható, mivel olyan magas motivációt, önirányítást, tudatosságot követel, hogy nem lehet életkortól független. Sem az életkortól, sem a tartalomtól nem lehet elvonatkoztatni. Jellemzőinek egyik markáns példája, hogy extrém magas a lemorzsolódás is ennél a formánál, éppen abból kifolyólag, hogy az inaktív tagok nem tudják követni a folyamatot és nem is a tagok vetik ki maguk közül, hanem lemarad. Nagyon szemléletes példa volt erre a futóverseny, amelyben folyamatosan sprintel a mezőny, és aki megáll pihenni, frissítőért, az már nem tudja, merre kanyarodjon, hiszen az élboly elhúzott: ez a folyamat tulajdonképpen egy tartalmi sprintfutás. (Csak halkan jegyezném meg, hogy mindez egy ingoványos, félelmetes, sötét és néha haramiákkal teli erdőben zajlik…)

Le kell szögezni, hogy a konnektivista folyamatban játszott tanári szerep illetőleg a hagyományos tanári szerep nem összeegyeztethetők! Előbbi esetben felvázolja a curriculum alapját, de kizárólag a témák kerülnek meghatározásra. Biztosítja a kreatív környezetet, tehát aki valamelyik eszköz használatában nem jó biztatja, esetleg felhívja a figyelmet fontos momentumokra. És facilitátorként biztosítja a csoport működését. Ám ezen túl semmiféle szerepet nem vállalhat a csoport optimális működésének érdekében. Egyáltalán, egy konnektivista csoportban a „szóvivő, kiemelkedő, kitüntetett szerep” üldözendő, hiszen ezzel abszolút megbontja az alapszervező erőt, a skálafüggetlenséget!

             

Kissé visszahőköltem az elhangzott, lehetséges megoldáson, amely azt vélte biztosítani, hogy a némiképp kirekesztett tanár mégis részt vehetne a folyamatokban. Mégpedig, hogyha álnéven jelentkezik be a csoport munkájába! Úgy remélem, ez csak egy költői kérdés felvetéseként értékelendő, mivel talán a morális aspektusok mellett, némiképp a tagok elkötelezett munkájának degradálását is érezhetnék egyesek benne. 

Amint már azt megállapíthattuk, maga a csoport egyébként a skálafüggetlen hálózatok jellemző elemeit végigböngészve: csomópontokként növekszik, nincs középpont vagy végpont, nincs központi vezető, a szálakat bárhol megszakíthatnánk, a hálózat ugyanúgy működne tovább. Tehát ez olyan, mint egy pók nélküli háló. Ám azért némi pókocskát felfedezhetünk a konnektivista csoport hálójában, mégpedig pontosan a kurzusvezető személyében. Ő azért a háttérből néha szövögeti a hálót, persze nem meghatározó jelleggel, csak éppen jelzésértékkel. De erre természetesen mindenképpen szükség is van, hiszen ha nem tenné egy műkedvelő, filozofálgató, parttalan kommentekbe fulladó csoporttá válnánk. Azt pedig csak remélni lehet, hogy nem egy félelmetes mérgű keresztespók, hanem egy barátságos, inkább a részesek érdekeiben védőhálót szövögető, hálójával a jó irányba terelgető, a hálóban folyamatosan a szükséges helyre, ide-oda "ugrópókról" van szó…

Információs társadalom és oktatás reflexió

A témahét ismételten érdekes gondolatokat, vitákat, eszmecseréket eredményezett, sőt ezek már talán az eddigieknél is jobban „húsbavágó” kérdéseket feszegettek, mindenki a magáénak érezte a témát.  A kommentek eddiginél is szenvedélyesebb hangneme is éreztette, mindenkire komoly hatással voltak az elhangzottak, amiről viszont szinte mindenkinek egyéni véleménye van.  Néhány fogalom, amelyet most igyekeztünk körbejárni: az oktatás, a tanulás, a tanulás motivációja, a tanítási folyamat maga illetőleg módszerei, a tanulás inspirálásának lehetséges eszközei, a közösségi tudás, ennek egyéni leképeződése, tudáskonstruálás, egy másik elme által megalkotott gondolatrendszer befogadásának, beépítésének lehetősége, egyáltalán tudásalapú társadalom, homo internecticus, hasznos tudás, tudáskoncepció változása, paradigmaváltás stb. És mindez természetesen virtuális környezetben. A blogok számos, egyéni, izgalmas és koncepciózus témát fejtegettek.

A tárgyalt tanuláselméletek tekintetében számomra Csoma Gyula megállapítása volt irányadó, aki úgy fogalmazott, hogy a tanuláselméletek közül nincs olyan, amely teljesen átfogó lenne, tehát nem a tanulás egészét érinti, csak valamelyik kiemelt oldalát, elemét állítja előtérbe.

Mégis, kiemelném az egyik elméletet, gyakorlatot az un. epochális oktatást, ami a témaheteket bevezető tanítási stratégia.Nem abból kifolyólag, mert "orákulum" az oktatás terén, hiszen azért számos gyenge pont található benne, hanem mert élményszerű, érdekes, inspiráló és egy kicsit most divatos is, pl. iskolai tudósítások a médiában nem egy frontális, de lehet, hogy briliáns óráról szólnak, hanem a nimfának öltözött magyartanárnéniről, és a faun történelemtanárról. Pedagógiai értelemben az epocha-rendszer lényege, hogy az egyes logikailag összetartozó témakörök (pl. kémia-fizika-biológia, irodalom-művészet-történelem tantárgyban) egy-egy epochán belül, tömbösítve kerülnek tárgyalásra: egy ideig nagy óraszámban van napirenden a téma, majd utána a következő időszakban a tantárgy szünetel, és más tárgy témakörére, például a művészetekre kerül sor egy másik epochában. Az epochális oktatást magyarul tantárgytömbösítésnek nevezik. (Egyébként az epocha a pedagógiában, a Waldorf-pedagógia alapelemeként került bevezetésre.)

Igaz, hogy ez esetben tökéletes összhangban, összerendezettségben látják a tanulók az adott téma minden aspektusát, ám több, problémát is megfogalmaztak az alkalmazott metodika szempontjából. Nem minden diák alkalmas arra, hogy ezen, igaz, hogy élményszerű módszerrel igazán alapos, alkalmazható tudásalapot nyerjen ki. Ám az egyik legfőbb dolog, hogy ezen oktatási módszer alkalmazására maguk a tanárok is kevés esetben alkalmasak. Hiszen erre érvényes csak igazán, hogy aki nem belső meggyőződéssel, elhivatottsággal csinálja, az inkább árt az ügynek, mint használ.

Nagy hatással volt rám a Csíkszentmihályi Mihály által megalkotott flow élmény. Eszerint az, hogy hogyan alakul valakinek a sorsa, sok tényezőtől függ: gének, kultúra, egyéb élmények. Döntő azonban, hogy mit kezdünk a lehetőségeinkkel, s hogyan használjuk ki őket.  A legfontosabb, hogy megtaláljuk az életben azt, ami örömet okoz és amiben kiteljesedhetünk. Legyen ez akár a sport, akár a művészet vagy tudomány, lényeg, hogy ezáltal jól érezzük magunkat és előbbre vigyük a társadalmat, emberiséget. Ha a tevékenység közben megtapasztaljuk a boldogságérzést, még nagyobb teljesítményre késztet bennünket…képzeljük el, hogy ezt mind a tanulásra tudjuk koncentrálni, a tanulásban tudjuk megélni a flow-t! Akkor aztán a határ a csillagos ég! Ennek a helyzetnek a kulcsa természetesen ismételten, csakis a tanár kezében van.

 A tanárszerep pedig csak bonyolódik, amikor a távoktatási környezetben szemléljük, bár erre is alapvetően igaz a megállapítás, hogy a tanár elsőszámú kulcsszereplője az oktatási folyamatnak. A digitális generációk kapcsolata azonban teljesen feje tetejére állítja a viszonyokat. Már az sem biztos, hogy kik tanítanak, illetve kiket tanítanak? Egyáltalán nem biztos, hogy a digitális bennszülött tanít… Sőt a felnőttképzésben is ugyanez a helyzet. Ám a jövőt illetően egy biztos, hogy semmi sem biztos, minden változóban van. Ahogy a tudás is relatív fogalommá vált: az IKT- s kompetenciák tekintetében fontos a megváltozott elvárásokhoz való alkalmazkodás,          ismerni kell az egyes eszközök hatásait, pszichikai szinten is- technikai és szociálpszichológiai szinten is – a pedagógiai folyamathoz konstruktívan illeszkedő alkalmazkodó eszközöket kell alkalmazni (Komenczi 2009.). És talán itt elengedhetetlen megemlíteni az ISTE tanári kompetenciái közül az elsőt, amely lehetséges, hogy minden oktatásnak az alapja kellene legyen: a tanulás és a kreativitás kibontakoztatásának támogatása.

Csapó Benő e tekintetben egyenesen forradalomról beszél „kognitív forradalomról”, amelyben a hasznosítható tudás a leghangsúlyosabb és ez a kompetencia, szakértelem és műveltség hármasában értelmezendő. A legelsőként említett és fő problémaként megfogalmazott elem pedig a releváns tudás gyors változásában látja. Érdekes, hogy a gondolatmenet végső, befejező pontja, ám hangsúlyos része a rengeteg lemaradóra koncentrál, akik esetében megállapítja, hogy: „az oktatás gyakorlatiasabbá, életszerűbbé tétele, a személyes tapasztalatokat felhasználó, azokra építő módszerek elterjesztése, a tanulási potenciál, a képességek fejlesztése, a motiváció fejlesztése, az iskolával és a tanulással kapcsolatos attitűdök formálása”. 

Egyszóval a tanítás, az iskola jövőjében én az „iskola a jövőnek” koncepcióját emelném ki, mind az egyén szempontjából, mind a közösség tekintetében ez vihet olimposzi csúcsokra. Mert, igen, tökéletesen egyetértek azzal, hogy tenni kell a lemaradók érdekében, segítséget kell adni a minél kisebb hátrány elérésében, a felzárkóztatásban. Ugyanakkor ilyenkor mindig ott bujkál a gondolataim között az is, hogy vajon milyen magasságokat, távlatokat tudnánk elérni akkor, hogyha a másik oldalt, a nagyon tehetségeseket, elöl haladókat látnánk el ezzel a „turbósító energialökettel”… Lehet, hogy most éppen a Mars felszínéről tartanánk a geológiaórát, ahonnan átruccannánk egy kis Napkitörést a helyszínről élvezni, de visszafele a Plútó levegőjéből is hoznánk mintát…De az még valószínűbb, hogy a rák már nem lenne az elsőszámú halálokok egyike. Igények, érdekek, fontossági sorrend…és mind mögött ott a nagybetűs EMBERISÉG=TANÁR+TANULÓ.

Információs társadalom és oktatás

Információs társadalom és oktatás

Egy idézet jutott eszembe a heti téma kapcsán, amely jól illeszkedik mindehhez: Polónyi István a tanulást az élő szervezet működéséhez hasonlítja: „mint ahogy az élő szervezetnél az inputok a szervezet működéséhez szolgáltatnak energiát, s az égéstermékek eltávoznak, a tanulásnál is az input információk nagy része elfelejtődik, s a szerkezetük, összefüggéseik az, ami megmarad.”

A nagy kulturális változások, mint kognitív architektúrák értelmezhetők, hangzott el az előadáson.

Az evolúció nagy váltásai az információszerveződésben megjelenő újdonságokban találhatók, amely azt is jelenti, hogy új kódolási technikák születnek.  E gondolatnál nagyon érdekes volt számomra John Maynard-Smith elmélete, aki szerint „reprezentációs forradalmakról" beszélhetünk, és az élet fejlődésében az újdonságot az új kódolási elvek jelentik. Ebben az értelemben a fejlettebb, gyorsabb nyelvi reprezentációt egyaránt egy szociális háromszög-séma jellemzi az „epizodikus kultúra lineáris szemantikájával szemben”, miként az az 1. ábrán látható.

1. ábra szociális háromszög séma

forrás: itt

Ez a váltás a megismerési erőforrások szerveződésében, a tudás társadalmi megoszlásában, a gondolatok gyorsabb terjedésében is gyökeres változásokkal jár. Ezen elvről írta Pléh Csaba a következőket: „Tulajdonképpen a mai hálózatos információs technológiák, s az újabb mobil információhozzáférési utak nagy újdonsága éppen az, hogy a körülményes könyvtárral szemben a külsõ tárakat a hozzáférhetõségi utak révén virtuálisan hordozhatóvá teszik. Ennek nagy lépése már az Internet, s a használó korlátlan mozgékonysága révén újabb lépés a mobil közlési rendszerek belépése a tudáshozzáférés világába.”

Ezt figyelembe véve veti össze a képféle emlékezet jellemzőit is.

Szomatikus emlékezet	Külsõ emlékezet
korlátozott kapacitású	korlátlan kapacitású
megszabott formátum	változékony formátum
gyors halványulás	nincsen elhalványulás
rögzített hozzáférés	változékony hozzáférés
hordozható	rögzített

forrás: itt

Nagyon érdekes az ezt követő gondolatmenet, amelyet követve magunk is kétkedőkké válhatunk e témában.

A kultúra:   epizodikus-mimetikus-mitikus-modern-hálózati felosztásában megvalósuló átadás, amely az egyes előbbi elemek alapján epizodikus, eseményreprezentáció-testtel reprezentált modellezés-nyelvi szemantikus-külső tárgyak, rögzített tudás-hálózati adatbázisok felosztásban szerepel, más kérdést is felvet.

Pontosan azt, hogy a hálózati információhordozók jelenléte, alkalmazása, beépülése a mindennapi életbe megvalósít-e egy teljesen új reprezentációs gyakorlatot, fenti cikk szerzője szerint „forradalmat”? Ebben az íráshoz kapcsolódó lineáris gondolkodásunknak kellene alapvetően megváltoznia, melyet a hipertext és a képek elárasztó jellege generálna. Lehet, hogy ez a „legalapvetőbb, biológiai, nem hajlékony architektúrák” közé tartozik?  Vajon mennyire változtatja meg az embert az információs technológia?

Érdemes összevetnünk a hagyományos és a mai, modern tudáshordozókat:

Hagyományos	Hálózati
évtizedes kód-tanulás	kevesebb iskola kell
lassú hozzáférési utak, körülményesség	gyorsabban el lehet jutni
linearitás	egyidejűségek
keresési utakat tanítják	keresési utakat keressük
együtt-lét	virtualitás
tudás-tulajdonlási viszony	tudás megosztott
bizonyosság kiharcolt erény	bizonyosság kérdéses, éppen keressük

Az olcsó, nagyon könnyen kereshető és tárolható, lexikális tudással szemben felértékelődik a készség, ezen új eszközök használatára. ezen készség pedig csakis tanulás útján érhető el.

Az érintett témák közül a tanulásértelmezések-tanulási környezetek érdekes megvilágításba helyezték e tevékenységet is. Maguk ezek a modellek alapjában arra valók, hogy magát a tanulási folyamatot meg tudjuk magyarázni.  Három modell került elemzés alá: 1.behaviorista, 2. kognitivista, 3. konstruktivista.

A behaviorista tanulási modell:

Elveit tekintve: tanulás eredményességére a viselkedésből következtethetünk, ám a viselkedést előzetes környezeti hatás váltja ki. (pl. Pavlov és kutyája)  A változás tartóssága mindig a viselkedés következményeitől függ.

A gyakorlati megvalósulás menete pedig: a viselkedésváltozásra vonatkozó célok kitűzésével indul, amely különösen fontos, mivel a tanulás eredményességét a viselkedés alapján ítéljük meg.  A viselkedés maga bemutatással, rávezető utasítással, rámutatással alakítható ki. Fontos elem a viselkedési cél megerősítését kiváltó környezeti hatás megtervezése.

A kognitivista tanulási modell.

Ez esetben már a mentális tevékenység áll a középpontban, és magáról a folyamatról kell gondolkodni.

A tudás a memóriában szerveződik, ám a tanulás eredményét a tanuló meglévő tudása mindenképpen befolyásolja. Maga a tudás ilyen értelemben figyelem,  új információ feldolgozása és beillesztése, felidézhetővé tétele, mégpedig a kognitív térképbe való beillesztéssel. Ezért nagy jelentőséggel bír az új információknak a meglévő tudáshoz kapcsolása, vagyis nagyobb hangsúllyal kell figyelni a technikákra,  a tanulási folyamat irányítására és támogatására, hogy a „térképen található utak jól ismertek, használhatók legyenek”. Vagyis, hogy a helyére illesszük be a dolgokat, de onnan felidézhető is legyen.

A konstruktivista tanulási modell

A tanulást egy nagy problémamegoldásként értelmező modell esetében, a tanulás folyamata is problémák sorozatának megoldásán keresztül értelmezendő. Ehhez a folyamathoz már kellenek mások, mivel együttműködéssel eredményesebbé tehető a tanulás. És fontos a mások megfigyelése is, mivel a hozzáértők megfigyelése és az ezt „követő” mintakövetés alapelem.  A meglévő ismereteket, illetve a felvetődött problémát ütköztetjük a többi tapasztalattal.  A tanulás másokkal együttműködve lesz érvényes, így  kiemelkedően fontos a csoportmunka szervezése, melynek menete a problémamegoldás bemutatása, tanácsadás, együttes problémamegoldás.

Saját maga és a meglévő külső ellentmondásokból kezd el gondolkodni. Szemléletes volt az előadáson felvetett példa : nem az van, hogy hidd már el, hogy  a föld gömbölyű, hanem ütköztetjük a többi tudással…ha lapos, mi van a túloldalán, mi hol vagyunk…ő gondolkodjon el azon, hogy ha eddig ezt tudtam, akkor az új nézetekkel ütköztetve mi van? Nem egy új kép születik meg, hanem mintakövetés-bemutatás stb.

Alapkérdés, hogy mikor történik paradigmaváltás a tanulásban?  Paradigmaváltás akkor történik, amikor a régi modell már nem alkalmas a magyarázatra.

Az elearning esetében úgy gondolom vegyes a „görbe”, hiszen nem egységes a gondolkodás felőle: a kevéssé hozzáértő kevesek azt gondolják, hogy mindent megold; a nem hozzáértő tömegek úgy vélik, hogy semmire sem jó; és végül a minimális hozzáértő alkalmazó arra használja, amire való. Az elearning pedig még nem paradigmaváltás, mert nincs új, nem nagyon tartalmaz újszerű elemeket, a korábbi modellekkel is meg tudjuk magyarázni.

A problémaközpontú tanulási környezet esetében a tananyagfejlesztésnél fontos, hogy releváns, hiteles, valóságközeli legyen.  Sőt, az a jó, ha a társas környezet ezt támogatja. Az online tanulás kifejezés esetén mindenkinek szigorúan egyéni, elkülönült tevékenységként jelenik meg, holott erről már szó sincs. Szükséges több szempontból rávilágítani a problémára  - pl . projektalapú legyen,

Másik tévhit, hogyha valami online akkor nem azt jelenti, hogy kontrollálatlan, sőt a megszokottnál nagyobb ellenőrzést igényel! A hatékonyság miatt fontos a feladatkijelölés és tanulásszabályozás az egyén és csoport számára, illetve a tanulási folyamat követése és a visszacsatolás. Ebben játszik szerepet az  instruktív felület, naplózás,elemzés, formatív értékelő funkciók.

A tanulás dimenzióinak integrált felfogásában (Komenczi), számomra fontos megállapításként hatott annak tisztázása, hogy attól, hogy az iskolában a formális oktatásba bekapcsolódik, lesz még a gyereknek informális tanulási folyamata. Ezért az említett „felhő” jótékonyan összemosódó felületeket ad, mivel mindegyik létezik, működik, a folyamatok átfedik egymást.

Ám a kinti tapasztalatokat a felsőoktatás nem veszi figyelembe!  Ez az információs társadalomban, az ikt kompetenciák területén igazán szignifikánsan megjelenik, érzékelhető, hiszen az igazi hozzáértők sokszor nem formális közegben szerezték a tudásukat. Ám ennek elismertetése még nagyon várat magára, nagyrész amiatt, hogy a kidolgozandó „sztendertek” költségei jóval meghaladják a jelenleg fenntartott különböző oktatási intézmények továbbképzéseinek, képzéseinek költségeit.

A komplementer tanulási környezet ellentétpárjai közül számomra a következők voltak a legrelevánsabbak:

tradícionális tanulási környezet                                               progresszív tanulási környezet

tények, szabályok, kész megoldások                     készség,kompetencia, jártasság

zárt, kész tudás átadása                                                              egész életen át tartó tanulás-képesség

forrás: iskola, tanár, tananyag                                  különböző források integrációja

tanulás fáradságos munka                                         tanulás-érdekes vállalkozás

iskolán belüli csoportok                                                              iskolák közötti virtuális csoportok

külső szabályok követése                                           belső szabályok kialakítása

megfelelés a tanárnak                                                 megfelelés a standardoknak

zárt, monomediális környezet                                  nyitott, hipermediális környezet

homogén csoportok                                                     heterogén csoportok

A távoktatás öt legfontosabb „eleme”:

-          online interaktív tananyagok

-          folyamatos visszacsatolás és önértékelési lehetőségek

-          diákok közötti interakciók ösztönzése

-          állandó tanári-tutori támogatás

-          mastery learning – optimális elsajátítási idő

Különösen fontos megállapításnak tartom azt, hogy az elearning szerepe különböző életkori szakaszokban hogyan tér el. Megállapításra került, hogy az életkor előrehaladtával beszűkülnek a jelenléti oktatás lehetőségei és az elearning egyre jobban teret kap, ám melynek jelentőségét még nem minden téren értékelik. Pedig valóban meglehet, hogy ennek segítségével érhető el az az úgynevezett „Didactica Magna”…